Tótfalusi István: Operamesék
Csak így hívták: Rigoletto. Valódi nevét talán ő maga is elfelejtette már. Bohócnak elég ennyi is. Torz
termettel verte meg az ég, hátán iszonyú púp éktelenkedett, feje ferdén ült keskeny vállain. Arca torz
fintorával könnyen megnevettetett bárkit, de szemében néha félelmes villámok gyúltak, és aki látta,
megborzongott. Érezte, hogy a természetnek ebben az elhibázott alkotásában van valami fölényes,
pusztító erő, hogy ez a nyomorék fensőbbséggel tekint az üresfejű egészségesekre.
Mantova léha, élvhajhász hercege udvari bolondjává fogadta Rigolettót. Nagy mulatsága telt benne, mert
szellemes csipkelődésével, maró gúnyolódásával a bohóc bárkit tönkre tudott silányítani, különbül, mint
ha méreggel vagy gyilokkal dolgozott volna. A herceg mint vérebet uszította őt csúffá tett férjekre és
apákra, akiknek feleségét vagy lányát mohó vágya martalékául szemelte ki. Léhűtő udvaroncai is szívesen
kacagtak a komisz tréfákon, hisz aljas lelküknek a kárörömben telt legnagyobb gyönyörűsége, de idővel
ők is meggyűlölték a bohócot. Mert Rigoletto csípős nyelve őket sem kímélte, sőt, mintha rájuk még
nagyobb élvezettel szórta volna a bohóc a gúny nyilait, mint azokra a szerencsétlenekre, akiket gazdája
jelölt ki céltáblájául.
A hercegi palotában, mint majdnem minden estén, fényes táncvigalom zajlott. A herceg épp arról mesélt
egyik udvaroncának, Borsának, hogy már több napja álöltözetben követ egy bájos, egyszerű lánykát, aki
egy elrejtett, magányos házban lakik; még szentmisére is jár mindennap, hogy láthassa őt. De mindez nem
zavarta abban, hogy az estélyen udvaroljon Ceprano grófnénak, hisz mindig is mondta kacagva, hogy neki
egyik nő olyan, mint a másik, legfőbb gyönyörűsége a változatosság; csak a bolond vagy a pipogya köti
magát egyetlen asszonyhoz, és csak az ostoba féltékenykedik.
Ceprano gróf láthatólag más nézeteket vallott. Gyilkos szemekkel figyelte a fenség mesterkedését, és jóval
éjfél előtt karonfogta feleségét. Kimérten hajolt meg az uralkodó előtt:
– Hercegem, hálásan köszönjük a kellemes estét.
– Elhagy minket, ó kegyetlen szépségem? – fordult a herceg a grófnéhoz, mintha a férje ott se lett volna. –
Ön, udvarom fénye, a bál istennője? Hisz csak önért lángol a szívem, és reszketek a vágytól!
– Úgy ám, gazdám – kacagott Rigoletto –, de útjában áll ez a tökfejű gróf, nemde? Nosza, száműzze hát,
vagy vesse börtönbe! Nem ő lenne az első!
– Túl borsos a tréfád, bolond! – nevetett a herceg, de kissé kényelmetlenül. Nem tetszett neki, ha
áldozatait emlegették.
– De a legbiztosabb megkurtítani egy fejjel! – folytatta ádázul Rigoletto. – Ej, gazdám, ne nézzen oly
görbén. Hisz ide hallom, ahogy a hóhér a pallosát köszörüli Monterone gróf nyakához.
– Elég ebből! – szólt a herceg most már keményebben. – Monterone bűnhődik, mert életemre tört. Úgy
látszik, túlságosan szívére vette, hogy leánykája néhány kellemes órát töltött a lakosztályomon. Grófné,
ezt a menüettet nekem ígérte!
Míg a grófné a herceg karján eltűnt a tánc forgatagában, Ceprano gróf dühtől fuldokolva lépett az
udvaroncok közé.
– Megölöm ezt a sátánfajzatot! – hörögte.
– Az jó lesz – bólogattak az udvaroncok –, megszolgálta a púpos a tőrdöfést százszorosan. Ma éjjel!
– Ma éjjel!
– Mást mondok én, barátaim – vetette közbe Marullo, az egyik udvaronc. – Épp ma jöttem nyomára, hogy
ez a torz szörnyeteg, képzeljétek csak, szeretőt tart!
– Ne mondd! Szeretőt a görbe pojáca? Hahaha!
– Úgy ám, mégpedig gyönyörű ifjú lánykát. Azért hát azt mondom, raboljuk el ma éjjel a szeretőjét, ez
bosszúnak felséges, ráadásul remek szórakozás, és hercegünknek is örömet szerzünk, ha átadjuk neki a
zsákmányt.
– Kiváló terv! – helyeseltek mind. – Találkozunk éjfél után a templom melletti sarkon! Valaki hozzon
létrát!
A zenét és a bál zsivaját ekkor hatalmas hang harsogta túl.
– Eresszetek, kutyák! Beszélnem kell a herceggel!
Mindenki elnémult, és a folyosóra nyíló ajtó felé bámult, ahol az ősz szakállú Monterone gróf hatalmas,
méltóságot sugárzó alakja jelent meg. Két alabárdos reménytelen erőlködéssel próbálta visszatartani.
– Megölethetsz, aljas herceg – süvöltötte –, de gyalázatodat világgá kiáltom előbb! Elér még a bosszú, és
véres árnyam a síron túl is üldözni fog!
Megdermedt az egész udvar, de Rigoletto a gróf elé csámpázott és gunyorosan meghajolt előtte.
1
– Megértjük fájdalmát, gróf úr, de úgy hiszi, hogy amit leánykája elveszített, azt itt megtalálja?
Monterone arcát iszonyú harag torzította el.
– Még ez a gyalázat is? – hördült fel nem is emberi hangon. – Egy síró apából űzöl gúnyt, te féreg? Átkot
mondok rád, szörnyű átkot! Téged is gyermekedben büntessen az Isten!
Hangja olyan volt, hogy Rigoletto a kezét arca elé kapta és hátrahőkölt, jóllehet a grófot már keményen
tartották az őrzők.
Végül Monterone hagyta, hogy elvezessék. A muzsika újra felcsendült, de a vidám hangulat valahogy
nem akart visszatérni. A vendégek egymás után vettek búcsút; Rigoletto is hamarosan hazaindult.
Nehéz szívvel botorkált a sötét utcán. Egyre az átok járt az eszében. Az egyik saroknál hórihorgas fickó
toppant eléje.
– Eredj! – mordult rá a bohóc. – Nincs pénz nálam.
– Nem is kértem – volt az önérzetes válasz. – A tőr mestere vagyok, jó pénzért bárkit elteszek láb alól. Kit
mennyiért, rangjától függ. Felét fizeted az alkunál, felét, ha kész a munka. Látom, nőügyben jársz, talán
hasznomat vennéd. Még sosem hibázott a tőröm.
– Ejha! És hogy dolgozol?
– Legtöbbször otthon. Van egy csinos húgom, az odacsalja az áldozatot, aztán a többi könnyű…
– Értem. Most nem kellesz, de talán máskor.
– Hát jó. A nevem Sparafucile, meglelsz az elhagyott házban a Mincio partján. Ne felejtsd el: Sparafucile!
„Összeillünk mi” – gondolta Rigoletto továbbmenve. „Ő tőrrel gyilkol, én meg aljas szóval. Igen, aljassá
tett nyomorékságom és a világ, mely megvet és gyűlöl. Szörnyű sors a bohócé, néha úgy sírnék, de nem
lehet, gazdám szép, ifjú és gazdag, ő mulatni akar!… És a vén Monterone átka…”
De amint magas kőfallal körülzárt kertjébe lépett, tovatűntek sötét gondolatai. Gyönyörű ifjú lányka futott
karjaiba.
– Apácskám!
– Gildám, drága leányom! Egyetlen boldogságom!
Rigoletto torz arca kisimult, meglágyultak kemény vonásai.
– Már úgy aggódtam érted, Gildám. Nincs nyugtom, csak ha veled vagyok és biztonságban látlak. Úgy
féltelek a világ veszedelmeitől, ettől a bűnös várostól, az udvartól. Mondd, ugye szót fogadsz nekem, nem
jársz soha a városban egyedül?
– Jaj, soha, apácskám, legfeljebb a templomba megyek olykor.
– És nem láttad soha, hogy követne valaki, egy férfi?
– Nem, nem – bizonygatta Gilda; apja nem vette észre, hogy könnyedén elpirult.
– Vigyázz is nagyon, édes lányom. Mióta drága anyád, a hűséges lélek meghalt, te vagy egyetlen kincsem,
boldogságom. Azért is jöttünk ebbe a városba, hogy messze szakadjunk a fájdalmas emlékektől. Ó, nem
élném túl, ha valami bajod esnék! És mondd, ugye zárva tartjátok a kert hátsó ajtaját? Lelkére kötöttem a
cselédnek is, hogy vigyázzon rá.
– Ne aggódj, apácskám – nyugtatta Gilda. – Ugye, Giovanna, nincs semmi baj? – kérdezte az elősiető
cselédtől. – Nyugodt lehet, uram.
– Hát jó – felelte Rigoletto megnyugodva. – Nekem most el kell mennem, de nemsokára visszatérek.
Addig is vigyázzatok, senkit be ne engedjetek az ajtón.
Mikor magukra maradtak, Gilda így szólt Giovannának:
– Úgy bánt, hogy valamit eltitkoltam apám elől. A templomban többször láttam egy ifjút, égő szemekkel
nézett rám, és többször is követett hazáig.
– Hát aztán – kacagott a cseléd. – Nem tetszett talán a legény?
– Jaj, dehogyisnem, szép volt, mint az álom!
– Akkor meg mi bánt? Apádurad úgy rejteget itt a házban, mintha apácának akarna tartogatni, pedig egy
ilyen szép ifjú lánynak, mint te, kijár a szerelem, a boldogság!
Gilda elgondolkodott ezeken a szavakon. Egyszer csak elébe lépett a bokrok közül az ifjú, akiről napok
óta álmodozott. Mantova hercege volt; még akkor surrant be a kertbe, mikor Rigoletto itt járt. A lány
ijedten sikoltott Giovannáért, hisz jól emlékezett apja intelmére, de az ifjú olyan bódítóan szerelmes
szókat suttogott fülébe, hogy végül már nem gondolt menekülésre, tiltakozásra.
– Mondd, drága lánykám, te is szeretsz úgy, mint én?
2
– Nem illendő egy lányhoz, hogy ilyesmiről beszéljen – pironkodott Gilda –, de amióta láttam, én is
gyakran gondolok önre!
– Ó, boldoggá tettél.
– Pedig még nevét sem tudom…
– Walter diák a nevem – felelt a herceg –, nincs semmi rangom, se vagyonom, csak a szerelmes szívem!
– Walter diák, szép név – suttogta Gilda ábrándosan.
Giovanna aggodalmasan futott hozzájuk.
– Lépteket hallok künn! Biztos gazdám jön vissza!
A herceg bosszús mozdulatot tett, Gilda azonban rémülten könyörgött:
– Menjen most, Giovanna kivezeti a hátsó ajtón.
– Gyönyörűségem, mondd még egyszer, hogy szeretsz!
– Jaj, menjen, siessen most…
Pedig odakünn nem a ház ura közelgett. Az udvaroncoknak az a csapata, mely a bolond romlására
esküdött, és velük Ceprano gróf.
– Ez az a ház – mutatta Marullo.
– Nicsak, épp az én palotámmal szemközt – csodálkozott a gróf. Mint a többiek, ő is álarcot viselt. – Rajta
hát. Hol az a létra?
– Várjunk csak – intett Borsa. – Épp Rigoletto jön erre!
A bohóc gyanakodva nézte a háza előtt gyülekezőket. Marullo azt súgta neki, hogy Ceprano grófnét
akarják ellopni a herceg számára. Látva hitetlenségét, a gróf a kezébe adta saját kapukulcsát. Rigoletto
meglátta rajta a grófi címert.
– Értem már – nevetett megkönnyebbülten –, elloptátok a kulcsot. Ez jó tréfa lesz, szívesen segítek én is.
Ide egy maszkot.
Az egyik udvaronc egy sötét álarcot kötött rá.
– Semmit se látok! – kiáltott Rigoletto bosszúsan.
– Nem is kell – nevettek az összeesküvők –, te csak itt tartsd a létrát.
És Rigoletto készségesen fogta a létrát – melyet az ő kertje falának támasztottak. A galád lányrablók
behatoltak, meglepték Gildát, aki még szerelmes ábrándjaiba merülve sétált a borok között, és száját
befogva kihurcolták a hátsó bejáraton.
A bohóc még tartotta a létrát egy ideig, de gyanús lett neki, hogy a bűntársak ennyit késlekednek.
Lerántotta álarcát, és rádöbbent a szörnyű valóságra. Lélekszakadva rohant be a házba, felverte az alvó
Giovannát, de az persze nem tudott semmiről. Gilda eltűnt. Rigoletto fájdalomtól marcangolva roskadt
egy székbe.
– Beteljesült az átok! – nyögte megsemmisülten.
Másnap reggel a herceg nyugtalan léptekkel járt fel-alá palotájában. Még az éjszaka visszalopózott a
kertbe, szerelmeséhez, de az ajtót tárva, a házat üresen találta. „Ellopták, elrabolták a drágát, aki
kedvesebb volt nekem minden nőnél! Aki még az én csapodár szívemben is szerelmet tudott ébreszteni!”
Keserű indulat töltötte el. „Ki lehetett az aljas! Kegyetlen bosszút állok érte!”
Zajosan tódultak elébe udvaroncai, egymás szavába vágva mesélték az éjszakai kalandot.
– Fenség, ezt hallgassa!
– Nagyszerű tréfa volt!
– Egy bájos lánykát raboltunk el…
– A púpos még most is ott támasztja talán a létrát…
– Hahaha! Szeretném látni, mikor észreveszi a cselt!
– Mit? Hogyan? Hisz ez az én szerelmem! – kiáltott a herceg. – Hol van?
– Itt sírdogál a szomszéd szobában!
A herceg felcsillanó szemmel hagyta el a termet. Az urak még kacagva idézgették az éjszaka eseményeit;
így talált rájuk Rigoletto.
„Ez mind ott volt az éjjel” – mormogta magában. Szeme nyugtalanul járt fel-alá. „Hová vihették?”
– Adj isten, bohóc! – szólította meg Ceprano. – Mi újság?
– Mi újság? Hogy még ostobábbak vagytok, mint eddig.
– Ej, de harapós kedvedben vagy! Nem jól aludtál az éjjel? – vetette oda Marullo.
3
– Ó, kegyelmeteknek viszont jót tett az éjjeli séta!
– Miféle séta? – adták az urak a csodálkozót. – Hisz otthon aludtunk!
– Talán csak álmodtam, urak. Hát a fenséges úr?
– Még alszik, nem zavarhatjuk.
– Hazudtok, gazemberek! Ott van a hercegnél!
– Kiről beszélsz?
– Akit elraboltatok ma éjjel!
– Ej, hát a szeretőd hűtlenkedik kissé – kacagott a gróf. – Megesett az már mással is!
– A szeretőm? – hördült fel Rigoletto. – A lányom volt az, ti elvetemültek! Ugye, most nem nevettek? Ki
vele, hol van? Itt lehet, csakis ebben a szobában!
Az udvaroncok elállták az útját. Rigoletto kétségbeesetten, de reménytelenül viaskodott velük.
– Nyomorult, gyáva szolgalelkek! – lihegte. – Ennyien egy ellen! Gyalázat! – Térdre esett, megragadta
Marullo kezét. – Te jó vagy, Marullo, hozzád könyörgök… mondd, ugye itt van a palotában? Hallgatsz?
Édes urak, sírok, látjátok, zokog a bohóc… Ti is apák vagytok, szánjatok meg… Nektek semmi ez a lány,
de nekem egész világom, az életem… Adjátok őt vissza, és megáld az Isten, és én a lábatok nyomát is
megcsókolom!…
Feltárult a szoba ajtaja. Gilda apja karjaiba borult.
– Megvagy, egyetlenem! – kiáltott Rigoletto. – Most már minden jó lesz! Csak tréfa volt, ugye, barátaim.
Lássátok, nevetek már. De te miért sírsz, leányom?
– Jaj, apám, ne kívánd, hogy mások előtt kelljen pirulnom…
Rigoletto torz termete félelmesen kiegyenesedett, csörgősipkáját földhöz csapta és pálcáját fenyegetően
felemelte:
– Aljas söpredék, ki innen! Pusztuljatok! És mondjátok meg a hercegnek, ha erre akarna jönni, hogy jól
vigyázzon, mert Rigoletto van itt!
– Megőrült szegény – mormolták az udvaroncok, de nem mertek iszonyú haragjával dacolni;
kényelmetlen érzésektől eltelve kioldalogtak a teremből.
– Magunk vagyunk, lányom – szólt most gyöngéden a bohóc –, mondj el mindent.
Gilda a zokogástól el-elcsukló hangon mesélt az ifjúról, akit a templomban megszeretett, aki titkon
beosont kertjükbe, a szerelmes boldogságról, mellyel ábrándozott róla, aztán a rablókról, akik a palotába
hurcolták, és a szégyenről, ami itt betelt rajta.
– Ó kegyetlen ég! – kiáltott Rigoletto, és tehetetlenül rázta öklét a menny felé.
– Én vétkeztem, miért bünteted ártatlan gyermekemet? De jaj az aljas csábítónak! Egy gondolat éltet
mától csak, a bosszúé!
– Ne bántsd, apám, én szeretem őt!
– Nem, nem, nincs kegyelem neki! Jer most, Gildám, hazatérünk, és nemsokára elhagyjuk ezt az átkozott
várost!
Az események kezére játszottak a bosszúra szomjas udvari bolondnak. A herceg, akinek régi és jól ismert
szokása volt, hogy rangrejtve, álöltözetben járt gáláns kalandok után, Sparafucile húgára, a szép
Maddalénára vetett szemet, és Rigoletto, aki titkon mindenüvé árnyékként követte gazdáját, látta egy este,
hogy betér a düledező Mincio-parti házba, mely amellett, hogy a bérgyilkos működésének gyakori
színtere volt, fogadóul is szolgált.
Terve azonnal kész volt. Hazament lányáért, és karonfogva a fogadóhoz sietett vele.
– Sokáig vártam, hogy elfelejtsd őt – mondta neki útközben –, de te még mindig azt mondod, hogy
szereted. De mondd csak, ha saját szemeddel látnád, hogy elárul, hogy megcsal, akkor is könyörögnél
érte?
– Akkor… de az nem lehet, ő hű hozzám!
– Akkor hát lássad.
A fogadó ablakán jól be lehetett látni. A herceg egyszerű vándornak öltözve ült az asztalnál, bort ivott, és
hevesen udvarolt Maddalenának. Gilda elszorult szívvel hallotta, hogy ugyanazokkal a szerelmes
bókokkal, bódító szavakkal halmozza el, melyeket akkor suttogott az ő fülébe az éjszakai kertben. A
fogadóslány csillogó szemekkel hallgatta, és szerelmesen viszonozta csókjait.
– Az aljas, a hitvány! – zokogott Gilda.
– Nos, lányom, láttál és hallottál mindent. A többi rám tartozik. Most menj haza, ölts férfiruhát és indulj
4
azonnal Veronába, holnap ott leszek én is.
Rigoletto megvárta, míg Sparafucile a házból az udvarra lép, és megragadta karját.
– Emlékszel még rám, Sparafucile?
– Emlékszem, uram. Meggondoltad magad?
– Igen. Erről a fickóról lenne szó, aki a húgoddal mulat.
– Először látom itt. Kicsoda voltaképp?
– Nem rád tartozik. Az ő neve Bűn, az enyém: Büntetés! Mit kérsz érte?
– Húsz aranyat.
– Legyen. Itt van a fele, a többit éjfélkor kapod, ha eljövök a testért.
– Felesleges, uram, majd én bedobom a folyóba.
– Nem, nem, én is itt akarok lenni. Tehát éjfélkor!
Villámok cikáztak az égen, a tájon vaskos mennydörgés hangja gördült végig: Sparafucile belépett a
házba.
– Vihar készül, uram – szólt vendégéhez.
– Akkor itt alszom, ha van egy szobátok – felelte a herceg. – Úgyis fejembe szállt kissé a bor.
– Vezesd az urat a szobába – intett húgának Sparafucile.
Maddalena boldogan dúdolva tért vissza.
– Milyen gyönyörű ifjú, és milyen szerelmes – sóhajtotta. – Azt ígérte, hogy elvesz feleségül.
– Itt van e, foltozd meg – mordult rá a bátyja, és egy zsákot vetett eléje.
– Minek?
– Mert a te gyönyörű szerelmed ebben repül a vízbe. Úgy ám, ne pityeregj, húsz aranyat keresek rajta.
Tízet már át is adott a púpos.
– Bátyám, az istenért – rimánkodott Maddalena –, ennek az egynek kegyelmezz. Ha csak a pénz kell, hát
tízet már kaptál, és ha jön a púpos, megölöd őt, és nála meglesz a többi tíz.
– Rablónak vagy zsiványnak nézel, ostoba lány? – húzta ki magát a bérgyilkos önérzetesen. – Az én
jelszavam a tisztesség! Sparafucile még egy megrendelőjét sem csapta be!
E szavakat már Gilda is hallotta. Apja utasítása szerint férfiruhát öltött, de visszatért ide, hogy hűtlen
szerelmesének kegyelmet könyörögjön ki a bosszúszomjas Rigolettótól. Apját azonban nem találta; az
ablaknál hallgatózva megértette, mi készül odabent.
– Ne bőgj már – dohogott Sparafucile. – Ha úgy oda vagy érte, nem bánom, megölöm az első erre vetődő
utast, és azt teszem a zsákba. Bár nem tudom, ki járhatna erre ilyen ítéletidőben.
Gildában felvillant a gondolat: „Megcsalt, én mégis imádom. Ő a halál fia, csak én menthetem meg.
Bocsáss meg, drága apám!” És dobogó szívvel megzörgette az ajtót.
– Nyissatok meg, jó lelkek, egy fáradt vándor kér éji szállást!
Éjfélt ütött az óra. Rigoletto köpenyébe burkolózva megjelent a fogadó előtt. A beteljesült bosszú
gondolata szinte megnövesztette termetét, nagynak, hatalmasnak érezte magát. Bezörgetett. Sparafucile
kijött a zsákkal, és markát tartotta a pénzért. Megkapta. A gyilkos segítségül ajánlkozott, de Rigoletto
visszaküldte. Majd ő maga viszi a zsákot a folyóra!
– Ahogy tetszik – dörmögte Sparafucile. – Vidd a kanyar alá, ott hamar elnyeli az örvény.
Rigoletto nyögve cipelte a terhet, bár könnyebbnek érezte, mint számított rá. És e pillanatban két
mennydörgés között tisztán hallotta a herceg kacagását a fogadó felől. Baljós érzésekkel tette le a zsákot,
és felhasította tőrével. Az éjszaka koromfekete volt. De egy villám lobbant, és Rigoletto felüvöltött:–
Gildám! Leányom!
– Én vagyok, apám – nyögte egy elhaló hang –, ne haragudj rám, és arra sem, akiért meghalok…
– Én kicsi galambom, ne hagyj itt – zokogott a bohóc, és az ernyedő testre borult. – Maradj velem, vagy
én is veled halok!
– Majd az égből… anyám oldalán… imádkozom érted… – suttogta Gilda már alig hallhatóan. –
Apácskám…
Feje oldalt hanyatlott. Nem mozdult többé.
– Monterone! – jajdult fel Rigoletto iszonyattal. – Beteljesült az átkod!
5
VERDI, Giuseppe: RIGOLETTO
Opera in tre atti
Musica di Giuseppe Verdi
Libretto di Francesco Maria Piave
Il Duca di Mantova, Tenore
Rigoletto, buffone di Corte, Baritono
Gilda, figlia di Rigoletto, Soprano
Sparafucile, bravo, basso
Maddalena, sua sorella, contralto
Giovanna, custode di Gilda, mezzosoprano
Il Conte di Monterone, baritono
Marullo, cavaliere, baritono
Matteo Borsa, cortigiano,tenore
Il Conte di Ceprano, basso
La Contessa, sua sposa, Mezzosoprano
Usciere di Corte, Basso
Paggio della Duchessa, Mezzosoprano
Cavalieri, Dame, Paggi, Alabardieri.
La scena si finge nella città di Mantova e suoi dintorni. Epoca, il secolo XVI.
Atto Primo
Scena I
Sala magnifica nel palazzo ducale, con porte nel fondo che mettono ad altre sale, pure
splendidamente illuminate.
Folla di Cavalieri e Dame che passeggiano nelle sale del fondo - Paggi che vanno e vengono - Nelle
sale in fondo si vedrà ballare. Da una delle sale vengono parlando fra loro il Duca e Borsa.
DUCA:
Della mia bella incognita borghese
Toccare il fin dell'avventura io voglio.
BORSA:
Di quella giovin che vedete al tempio?
DUCA:
Da tre mesi ogni festa.
BORSA:
La sua dimora?
DUCA:
1
In un remoto calle;
Misterioso un uom v'entra ogni notte.
BORSA:
E sa colei chi sia l'amante suo?
DUCA:
Lo ignora.
(Un gruppo di dame e cavalieri attraversano la sala)
BORSA:
Quante beltà!... Mirate.
DUCA:
Le vince tutte di Cepran la sposa.
BORSA:
Non v'oda il conte, o Duca...
DUCA:
A me che importa?
BORSA:
Dirlo ad altra ei potria...
DUCA:
Né sventura per me certo saria.
Questa o quella per me pari sono
a quant'altre d'intorno, d'intorno mi vedo;
del mio core l'impero non cedo
meglio ad una che ad altra beltà.
La costoro avvenenza è qual dono
di che il fato ne infiora la vita;
s'oggi questa mi torna gradita,
forse un'altra, forse un'altra doman lo sarà,
un'altra, forse un'altra doman lo sarà.
La costanza, tiranna del core,
detestiamo qual morbo, qual morbo crudele;
sol chi vuole si serbe fidele;
non v'ha amor, se non v'è libertà.
De' mariti il geloso furore,
degli amanti le smanie derido;
anco d'Argo i cent'occhi disfido
se mi punge, se mi punge una qualche beltà,
se mi punge una qualche beltà.
Scena II
Detti, il Conte di Ceprano che segue da lungi la sua sposa servita da altro Cavaliere. Dame e Signori
entrano da varie parti.
DUCA: (alla Contessa di Ceprano movendo ad incontrarla con molta galanteria)
Partite?... crudele!...
CONTESSA DI CEPRANO:
Seguire lo sposo
m'è forza a Ceprano.
2
DUCA:
Ma dee luminoso
in Corte tal astro qual sole brillare.
Per voi qui ciascuno dovrà palpitare.
Per voi già possente la fiamma d'amore
(con enfasi baciandole la mano)
inebria, conquide, distrugge il mio core.
CONTESSA DI CEPRANO:
Calmatevi...
DUCA:
La fiamma d'amore
inebria, conquide, distrugge il mio core.
CONTESSA DI CEPRANO:
Calmatevi, calmatevi...
DUCA:
Per voi già possente la fiamma d'amore
inebria, conquide,
(dà il braccio alla Contessa ed esce con lei)
distrugge il mio core.
Scena III
Detti e Rigoletto, che s'incontra nel signor di Ceprano; poi Cortigiani
RIGOLETTO: (al Conte Ceprano)
In testa che avete, signor di Ceprano?
(Ceprano fa un gesto d'impazienza e segue il Duca)
RIGOLETTO: (ai Cortigiani)
Ei sbuffa! Vedete?
CORO:
Che festa!
RIGOLETTO:
Oh sì!..
BORSA:
Il Duca qui pur si diverte!...
RIGOLETTO:
Così non è sempre? Che nuove scoperte!
Il giuoco ed il vino, le feste, la danza,
battaglie, conviti, ben tutto gli sta.
Or della Contessa l'assedio egli avanza,
(ridendo)
e intanto il marito fremendo ne va.
(esce)
Scena IV
Detti e Marullo
3
MARULLO: (entra premuroso)
Gran nuova! Gran nuova!
BORSA:
Che avvenne? parlate!
MARULLO:
Stupir ne dovrete...
BORSA:
Narrate, narrate...
MARULLO: (ridendo)
Ah, ah!... Rigoletto...
BORSA:
Ebben?
MARULLO:
Caso enorme!...
BORSA:
Perduto ha la gobba? non è più difforme?
MARULLO:
Più strana è la cosa!
(con gravità)
Il pazzo possiede...
BORSA: (con sorpresa)
Infine?
MARULLO:
Un'amante!
BORSA: (con sorpresa)
Un'amante! Chi il crede?
MARULLO:
Il gobbo in Cupido or s'è trasformato...
BORSA:
Quel mostro? Cupido!
BORSA, MARULLO:
Cupido beato!
Scena V
Detti e il Duca, seguito da Rigoletto, poi da Ceprano
DUCA: (a Rigoletto)
Ah, più di Ceprano importuno non v'è...
La cara sua sposa è un angiol per me!
RIGOLETTO:
Rapitela.
DUCA:
È detto; ma il farlo?
RIGOLETTO:
Sta sera.
4
DUCA:
Non pensi tu al conte?
RIGOLETTO:
Non c'è la prigione?
DUCA:
Ah no.
RIGOLETTO:
Ebben... s'esilia.
DUCA:
Nemmeno, buffone.
RIGOLETTO:
Allora...
(indicando di farla tagliare)
allora la testa...
CONTE DI CEPRANO:
(Oh l'anima nera!)
DUCA:
(battendo colla mano una spalla al Conte)
Che dì, questa testa?...
RIGOLETTO:
È ben naturale!
Che far di tal testa? A cosa ella vale?
CONTE DI CEPRANO: (infuriato brandendo la spada)
Marrano!
DUCA: (a Ceprano)
Fermate!
RIGOLETTO:
Da rider mi fa.
MARULLO:
In furia è montato!
DUCA: (a Rigoletto)
Buffone, vien qua.
BORSA:
In furia è montato!
MARULLO:
In furia è montato!
CORO:
In furia è montato!
DUCA:
Ah sempre tu spingi
lo scherzo all'estremo.
CONTE DI CEPRANO: (a Cortigiani)
Vendetta del pazzo!
Contr'esso un rancore di noi chi non ha?
RIGOLETTO:
Che coglier mi puote? Di loro non temo.
5
DUCA:
Quell'ira che sfidi, colpir... ti potrà...
CONTE DI CEPRANO:
Vendetta! In armi chi ha core
BORSA, MARULLO
Ma come?
RIGOLETTO:
Del duca il protetto nessun... toccherà.
CONTE DI CEPRANO:
doman sia da me. A notte.
BORSA, Marullo:
Sì. Sarà.
DUCA:
Ah sempre tu spingi
RIGOLETTO:
Che coglier mi puote? Di loro non temo,
BORSA, Marullo, Conte di Ceprano:
Vendetta del pazzo!
Contr'esso un rancore
DUCA:
Lo scherzo all'estremo,
RIGOLETTO:
Del duca il protetto nessun toccherà, no, no,
BORSA, Marullo, Conte di Ceprano:
Pei tristi suoi modi di noi chi non ha?
DUCA:
Ah sempre tu spingi lo scherzo all'estremo,
RIGOLETTO:
Nessun, nessuno, nessun, nessuno
CONTE DI CEPRANO:
Vendetta! vendetta!
BORSA, Marullo
Vendetta! vendetta!
DUCA:
Quell'ira che sfidi,
quell'ira che sfidi, colpir ti potrà.
RIGOLETTO:
nessun, nessuno
del duca il protetto, nessuno toccherà.
CONTE DI CEPRANO:
Vendetta! Sta notte chi ha core sia in armi da me.
BORSA, Marullo:
Vendetta! sì! a notte sarà.
DUCA:
Ah sempre tu spingi
6
RIGOLETTO:
Che coglier mi puote? Di loro non temo,
BORSA, Marullo, Conte di Ceprano:
Vendetta del pazzo! Contr'esso un rancore
DUCA:
Lo scherzo all'estremo,
RIGOLETTO:
Del duca il protetto nessun toccherà, no, no,
BORSA, Marullo, Conte di Ceprano:
pei tristi suoi modi di noi chi non ha?
DUCA:
Ah sempre tu spingi lo scherzo all'estremo,
RIGOLETTO:
Nessun, nessuno, nessun, nessuno
CONTE DI CEPRANO:
Vendetta! vendetta!
BORSA, MARULLO
Vendetta! vendetta!
DUCA:
Quell'ira che sfidi,
quell'ira che sfidi, colpir ti potrà.
RIGOLETTO:
Nessun, nessuno del duca il protetto,
nessuno toccherà.
CONTE DI CEPRANO:
Vendetta!
sta notte chi ha core sia in armi da me.
BORSA, Marullo:
Vendetta! sì! a notte sarà.
BORSA:
Sì vendetta!
MARULLO:
Sì, vendetta!
CEPRANO:
Sì, vendetta!
(La folla dei danzatori invade la sala)
DUCA, RIGOLETTO:
Tutto è gioja!
BORSA:
Sì vendetta!
MARULLO:
Sì, vendetta!
CEPRANO:
Sì, vendetta!
DUCA, RIGOLETTO:
Tutto è festa!
7
TUTTI:
Tutto è gioja, tutto è festa;
tutto invitaci a godere!
Oh guardate, non par questa
or la reggia del piacere!
Oh guardate, non par questa,
oh guardate, non par questa
or la reggia del piacer!
Oh guardate, non par questa
or la reggia del piacer!
SCENA VI
Detti ed il Conte di Monterone
MONTERONE: (entro la scena)
Ch'io gli parli.
DUCA:
No!
MONTERONE: (presentandosi)
Il voglio.
BORSA, Rigoletto, Marullo, Ceprano:
Monterone!
MONTERONE: (fissando il Duca con nobile orgoglio)
Sì, Monteron... la voce mia
qual tuono vi scuoterà dovunque.
RIGOLETTO: (al Duca contraffacendo la voce di Monterone)
Ch'io gli parli.
(con caricatura)
Voi congiuraste,
voi congiuraste contro noi, signore;
e noi, e noi, clementi in vero, perdonammo...
Qual vi piglia or delirio, a tutte l'ore
di vostra figlia a reclamar l'onore?
MONTERONE: (guardando Rigoletto con ira sprezzante)
Novello insulto!
(al Duca)
Ah sì, a turbare, ah sì, a turbare sarò vostr'orgie...
verrò a gridare fino a che vegga restarsi inulto
di mia famiglia l'atroce insulto;
e se al carnefice pur mi darete.
spettro terribile mi rivedrete,
portante in mano il teschio mio,
vendetta a chiedere,
vendetta a chiedere al mondo, al mondo, a Dio.
DUCA:
Non più, arrestatelo.
RIGOLETTO:
È matto!
8
BORSA, Marullo, Ceprano:
Quai detti!
MONTERONE: (al Duca e Rigoletto)
Ah, siate entrambi voi maledetti!
BORSA, Marullo, Ceprano:
Ah!
MONTERONE:
Slanciare il cane a leon morente
è vile, o Duca... e tu, serpente,
(a Rigoletto)
tu che d'un padre ridi al dolore,
sii maledetto!
RIGOLETTO: (da sè colpito)
(Che sento! orrore!)
DUCA, Borsa, Marullo, Ceprano:
Oh tu che la festa audace hai turbato,
da un genio d'inferno qui fosti guidato;
RIGOLETTO:
(Orrore!)
DUCA, Borsa, Marullo, Ceprano:
è vano ogni detto, di qua t'allontana
va, trema, o vegliardo, dell'ira sovranna
è vano ogni detto, di qua t'allontana
va, trema, o vegliardo, dell'ira sovrana
tu l'hai provocata, più speme non v'è,
un'ora fatale fu questa per te,
un'ora fatale fu questa per te, fu questa per te,
(Monterone parte fra due alabardieri, tutti gli altri seguono il Duca in altra stanza).
SCENA VII
L'estremità più deserta d'una via cieca.
A sinistra una casa di discreta apparenza con una piccola corte circondata da muro. Nella corte un
grosso ed alto albero ed un sedile di marmo; nel muro una porta che mette alla strada; sopra il muro
un terrazzo praticabile, sostenuto da arcate. La porta del primo piano dà sul detto terrazzo. A destra
della via è il muro altissimo del giardino, e un fianco del palazzo di Ceprano. È notte.
Rigoletto chiuso nel suo mantello. Sparafucile lo segue, portando sotto il mantello una lu nga spada.
RIGOLETTO:
(Quel vecchio maledivami!)
SPARAFUCILE:
Signor?...
RIGOLETTO:
Va, non ho niente.
SPARAFUCILE:
Né il chiesi... a Voi presente
Un uom di spada sta.
9
RIGOLETTO:
Un ladro?
SPARAFUCILE:
Un uorn che libera
Per poco da un rivale,
E voi ne avete...
RIGOLETTO:
Quale?
SPARAFUCILE:
La vostra donna è là.
RIGOLETTO:
(Che sento!)
E quanto spendere
Per un signor dovrei?
SPARAFUCILE:
Prezzo maggior vorrei...
RIGOLETTO:
Com'usasi pagar?
SPARAFUCILE:
Una metà s'anticipa,
Il resto si dà poi...
RIGOLETTO:
(Dimonio!) E come puoi
Tanto securo oprar?
SPARAFUCILE:
Soglio in cittade uccidere.
Oppure nel mio tetto.
L'uomo di sera aspetto
Una stoccata, e muor.
RIGOLETTO:
E come in casa?
SPARAFUCILE:
È facile...
M'aiuta mia sorella...
Per le vie danza,.. è bella...
Chi voglio attira... e allor...
RIGOLETTO:
Comprendo...
SPARAFUCILE:
Senza strepito...
È questo il mio stromento,
(mostra la spada)
Vi serve?
RIGOLETTO:
No... al momento...
SPARAFUCILE:
Peggio per voi...
10
RIGOLETTO:
Chi sa?...
SPARAFUCILE:
Sparafucil mi nomino...
RIGOLETTO:
Straniero?...
SPARAFUCILE:
Borgognone...
(Per andarsene.)
RIGOLETTO:
E dove all'occasione?...
SPARAFUCILE:
Qui sempre a sera.
RIGOLETTO:
Va.
(Sparafucile parte).
SCENA VIII
Rigoletto, guardando dietro a Sparafucile
RIGOLETTO:
Pari siamo!... io la lingua, egli ha il pugnale;
L'uomo son io che ride, ei quel che spegne!...
Quel vecchio maledivami!...
O uomini!... o natura!...
Vil scellerato mi faceste voi...!
Oh rabbia!... esser difforme!... esser buffone!...
Non dover, non poter altro che ridere!...
Il retaggio d'ogni uom m'è tolto... il pianto!...
Questo padrone mio,
Giovin, giocondo, sì possente, bello,
Sonnecchiando mi dice:
Fa ch'io rida, buffone...
Forzarmi deggio, e farlo!... Oh, dannazione!...
Odio a voi, cortigiani schernitori!...
Quanta in mordervi ho gioia!..
Se iniquo son, per cagion vostra è solo...
Ma in altr'uom qui mi cangio!...
Quel vecchio malediami!... tal pensiero
Perché conturba ognor la mente mia!.,.
Mi coglierà sventura?... Ah no, è follia.
(Apre con chiave, ed entra nel cortile.)
SCENA IX
Detto e Gilda ch'esce dalla casa e si getta nelle sue braccia.
RIGOLETTO:
11
Figlia...
GILDA:
Mio padre!
RIGOLETTO:
A te dappresso
Trova sol gioia il core oppresso.
GILDA:
Oh quanto amore!
RIGOLETTO:
Mia vita sei!
Senza te in terra qual bene avrei?
(Sospira)
GILDA:
Voi sospirate!... che v'ange tanto?
Lo dite a questa povera figlia...
Se v'ha mistero... per lei sia franto...
Ch'ella conosca la sua famiglia.
RIGOLETTO:
Tu non ne hai...
GILDA:
Qual nome avete?
RIGOLETTO:
A te che importa?
GILDA:
Se non volete
Di voi parlarmi...
RIGOLETTO:
Non uscir mai
(interrompendola)
GILDA:
Non vo' che al tempio.
RIGOLETTO:
Or ben tu fai.
GILDA:
Se non di voi, almen chi sia
Fate ch'io sappia la madre mia.
RIGOLETTO:
Deh non parlare al misero
Del suo perduto bene...
Ella sentia, quell'angelo,
Pietà delle mie pene...
Solo, difforme, povero,
Per compassion mi amò,
Moria... le zolle coprano
Lievi quel capo amato...
Sola or tu resti al misero...
O Dio, sii ringraziato!...
(Singhiozzando)
12
GILDA:
Quanto dolor!... che spremere
Sì amaro pianto può?
Padre, non più, calmatevi...
Mi lacera tal vista...
Il nome vostro ditemi,
Il duol che sì v'attrista...
RIGOLETTO:
A che nomarmi?... è inutile!...
Padre ti sono, e basti...
Me forse al mondo temono,
D'alcuno ho forse gli asti...
Altri mi maledicono...
GILDA:
Patria, parenti, amici
Voi dunque non avete?
RIGOLETTO:
Patria!... parenti!... dici?...
Culto, famiglia, patria,
(con effusione)
Il mio universo è in te!
GILDA:
Ah se può lieto rendervi,
Gioia è la vita a me!
Già da tre lune son qui venuta,
Né la cittade ho ancor veduta;
Se il concedete, farlo or potrei...
RIGOLETTO:
Mai?... mai!... uscita, dimmi unqua sei?
GILDA:
No.
RIGOLETTO:
Guai!
GILDA:
(Che dissi!)
RIGOLETTO:
Ben te ne guarda!
(Potrien seguirla, rapirla ancora!
Qui d'un buffone si disonora
La figlia, e ridesi... Orror!) Olà?
(Verso la casa)
SCENA X
Detti e Giovanna dalla casa.
GIOVANNA:
Signor!
13
RIGOLETTO:
Venendo, mi vede alcuno?
Bada, di' il vero...
GIOVANNA:
Ah no, nessuno.
RIGOLETTO:
Sta ben... la porta che dà al bastione
È sempre chiusa?
GIOVANNA:
Lo fu e sarà.
RIGOLETTO:
Veglia, o donna, questo fiore
(a Giovanna)
Che a te puro confidai
Veglia attenta, e non sia mai
Che s'offuschi il suo candor.
Tu dei venti dal furore
Ch 'altri fiori hanno piegato
Lo difendi, e immacolato
Lo ridona al genitor
GILDA:
Quanto affetto!... quali cure!
Che temete, padre mio?
Lassù in cielo, presso Dio
Veglia un angiol protettor.
Da noi stoglie le sventure
Di mia madre il priego Santo;
Non fia mai divelto o infranto
Questo a voi diletto fior.
SCENA XI
Detti ed il Duca in costume borghese dalla strada.
RIGOLETTO:
Alcuno è fuori...
(Apre la porta della corte e, mentre esce a guardar sulla strada, il Duca guizza furtivo nella corte e si
nasconde dietro l'albero, gettando a Giovanna una borsa la fa tacere)
GILDA:
Cielo!
Sempre novel sospetto...
RIGOLETTO: (a Gilda tornando)
Alla chiesa vi seguiva mai nessuno?
GIOVANNA:
Mai.
DUCA:
(Rigoletto!)
RIGOLETTO:
14
Se talor qui picchiano
Guardatevi da aprir...
GIOVANNA:
Nemmeno al duca...
RIGOLETTO:
Meno che a tutti a lui...
Mia figlia addio.
DUCA:
(Sua figlia!)
GILDA:
Addio, mio Padre.
(S'abbracciano e Rigoletto parte chiudendosi dietro la porta)
SCENA XII
Gilda, Giovanna, il Duca nella corte, poi Ceprano e Borsa a tempo sulla via.
GILDA:
Giovanna, ho dei rimorsi...
GIOVANNA
E perché mai?
GILDA:
Tacqui che un giovin ne seguiva al tempio.
GIOVANNA:
Perché ciò dirgli?... l'odiate dunque
Cotesto giovin, voi?
GILDA:
No, no, ché troppo è bello e spira amore...
GIOVANNA:
E magnanimo sembra e gran signore.
GILDA:
Signor né principe - io lo vorrei;
Sento che povero - più l'amerei.
Sognando o vigile - sempre lo chiamo.
E l'alma in estasi - gli dice t'a...
DUCA: (esce improvviso, fa cenno a Giovanna d'andarsene, e inginocchiandosi a' piedi di Gilda
termina la frase):
T'amo!
T'amo ripetilo - sì caro accento,
Un puro schiudimi - ciel di contento!
GILDA:
Giovanna?... Ahi misera! -non v'è più alcuno
Che qui rispondami!... - Oh Dio!... nessuno!...
DUCA:
Son io coll'anima - che ti rispondo...
Ah due che s'amano - son tutto un mondo!...
GILDA:
15
Chi mai, chi giungere - vi fece a me?
DUCA:
S'angelo o demone - che importa a te?
Io t'amo...
GILDA:
Uscitene.
DUCA:
Uscire!... adesso!...
Ora che accendene - un fuoco istesso!...
Ah inseparabile - d'amore il dio
Stringeva, o vergine, - tuo fato al mio! È il sol dell'anima, - la vita è amore,
Sua voce è il palpito - del nostro core...
E fama e gloria, - potenza e trono.
Terrene, fragili - cose qui sono.
Una pur avvene - sola, divina,
È amor che agli angeli - più ne avvicina!
Adunque amiamoci, - donna celeste,
D'invidia agli uomini - sarò per te.
GILDA:
(Ah de' miei vergini - sogni son queste
Le voci tenere - sì care a me!)
DUCA:
Che m'ami, deh ripetimi...
GILDA:
L'udiste.
DUCA:
Oh me felice!
GILDA:
Il nome vostro ditemi...
Saperlo non mi lice?
CEPRANO:
Il loco è qui...
(A Borsa dalla via)
DUCA (pensando):
Mi nomino...
BORSA:
Sta ben...
(A Ceprano e partono)
DUCA:
Gualtier Maldè...
Studente sono... povero...
GIOVANNA: (tornando spaventata):
Romor di passi è fuore...
GILDA:
Forse mio padre...
DUCA:
16
(Ah cogliere
Potessi il traditore
Che sì mi sturba!)
GILDA: (a Giovanna):
Adducilo
Di qua al bastione... ite...
DUCA:
Di' m'amerai tu?...
GILDA:
E voi?
DUCA:
L'intera vita... poi...
GILDA:
Non più... non più... partite...
A2:
Addio... speranza ed anima
Sol tu sarai per me.
Addio... vivrà immutabile
L'affetto mio per te.
(Il Duca entra in casa scortato da Giovanna. Gilda resta fissando la porta ond'è partito)
SCENA XIII
Gilda
GILDA:
Gualtier Maldè!... nome di lui sì amato,
Scolpisciti nel core innamorato!
Caro nome che il mio cor
Festi primo palpitar,
Le delizie dell'amor
Mi dêi sempre rammentar!
Col pensiero il mio desir
A te ognora volerà,
E pur l'ultimo sospir,
Caro nome, tuo sarà.
(Entra in casa e compariscce sul terrazzo con una lucerna per vedere ancora una volta il creduto
Gualtiero, che si suppone partito dall'altra parte)
SCENA XIV
Marullo, Ceprano, Borsa, Cortigiani armati e mascherati dalla via. Gilda sul terrazzo che tosto rientra.
BORSA (indicando Gilda al Coro):
È là.
CEPRANO:
Miratela...
CORO:
17
Oh quanto è bella!
MARULLO:
Par fata od angiol.
CORO:
L'amante è quella
Di Rigoletto!
SCENA XV
Detti e Rigoletto concentrato.
RIGOLETTO:
(Riedo!... perché?)
BORSA:
Silenzio... all'opra... badate a me.
RIGOLETTO:
(Ah da quel vecchio fui maledetto!)
(Urta in Borsa)
Chi è là?
BORSA:(ai compagni)
Tacete... c'è Rigoletto.
CEPRANO:
Vittoria doppia!... l'uccideremo...
BORSA:
No, ché domani più rideremo...
MARULLO:
Or tutto aggiusto...
RIGOLETTO:
(Chi parla qua?)
MARULLO:
Ehi Rigoletto?... Di'?
RIGOLETTO (con voce terribile):
(Chi va là)
MARULLO:
Eh non mangiarci!... Son...
RIGOLETTO:
Chi?
MARULLO:
Marullo.
RIGOLETTO:
In tanto bujo lo sguardo è nullo.
MARULLO:
Qui ne condusse ridevol cosa...
Torre a Ceprano vogliam la sposa.
RIGOLETTO:
(Ohimè respiro!..)
Ma come entrare?
18
MARULLO (piano a Ceprano):
La vostra chiave?
(A Rigoletto)
Non dubitare
Non dee mancarci lo stratagemma..
(Gli dà la chiave avuta da Ceprano)
Ecco le chiavi...
RIGOLETTO:
Sento il tuo stemma.
(Palpandole)
(Ah terror vano fu dunque il mio!)
(Respirando)
N'è là il palazzo... con voi son 'io.
MARULLO:
Siam mascherati...
RIGOLETTO:
Ch'io pur mi mascheri
A me una larva?
MARULLO:
Sì, pronta è già.
Terrai la scala...
(Gli mette una maschera, e nello stesso tempo lo benda con un fazzoletto, e lo pone a reggere una
scala, che avranno appostata al terrazzo)
RIGOLETTO:
Fitta è la tenebra...
MARULLO: (ai compagni):
La benda cieco e sordo il fa.
TUTTI:
Zitti, zitti moviamo a vendetta,
Ne sia colto or che meno l'aspetta.
Derisore sì audace costante
A sua volta schernito sarà!...
Cheti, cheti, rubiamgli l'amante,
E la corte doman riderà.
(Alcuni salgono al terrazzo, rompon la porta del primo piano, scendono, aprono ad altri ch'entrano
dalla strada, e riescono, trascinando Gilda, la quale avrà la bocca chiusa da un fazzoletto. Nel
traversare la scena, ella perde una sciarpa)
GILDA (da lontano):
Soccorso, padre mio...
CORO:
Vittoria!...
GILDA:
Aita! (Più lontano)
RIGOLETTO:
Non han finito ancor!...
qual derisione!...
(Si tocca gli occhi)
19
Sono bendato!...
(Si strappa impetuosamente la benda e la maschera, ed al chiarore d'una lanterna scordata riconisce
la sciarpa, vede la porta aperta, entra, ne trae Giovanna spaventata: la fissa con istupore, si strappa
i capelli senza poter gridare; finalmente, dopo molti sforzi esclama:
Ah!... la maledizione!!
(sviene)
Atto SECONDO
SCENA I
Salotto nel palazzo ducale. Vi sono due porte laterali, una maggiore nel fondo che si chiude. Al suoi
lati pendono i ritratti, in tutta figura, a sinistra del Duca, a destra della sua sposa. V'ha un
seggiolone presso una tavola coperta di velluto e altri mobili
(Entra il Duca agitatissimo)
DUCA:
Ella mi fu rapita!
E quando, o ciel... ne'brevi istanti, prima
che il mio presagio interno
sull'orma corsa ancora mi spingesse!
Schiuso era l'uscio!... e la magion deserta!
E dove ora sarà quell'angiol caro?...
colei che prima potè in questo core
destar la fiamma di costanti affetti?...
colei sì pura, al cui modesto sguardo
quasi spinto a virtù talor mi credo!...
Ella mi fu rapita!
E chi l'ardiva?... Ma ne avrò vendetta
lo chiede il pianto della mia diletta.
Parmi veder le lagrime
scorrenti da quel ciglio,
quando fra il dubbio e l'ansia
del subito periglio,
dell'amor nostro memore,
Il suo Gualtier chiamò.
Ned ei potea soccorrerti,
cara fanciulla amata,
ei che vorria coll'anima
farti quaggiù beata;
ei che le sfere agli angeli,
per te non invidiò.
(entrano frettolosi i cortigiani)
SCENA II
Marullo, Ceprano, Borsa ed altri Cortigiani
20
BORSA, Marullo, Ceprano:
Duca, duca?
DUCA:
Ebben?
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
L'amante fu rapita a Rigoletto.
DUCA:
Come? e donde?
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Dal suo tetto.
DUCA:
Ah, ah! dite, come fu?
(siede)
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Scorrendo uniti remota via,
brev'ora dopo caduto il dì,
come previsto ben s'era in pria,
rara beltà ci si scoprì.
Era l'amante di Rigoletto,
che, vista appena, si dileguò.
Già di rapirla s'avea il progetto,
quando il buffone vêr noi spuntò;
che di Ceprano noi la contessa
rapir volessimo, stolto credé;
la scala, quindi, all'uopo messa,
bendato, ei stesso ferma tenè.
Salimmo, e rapidi la giovinetta
a noi riusciva quindi asportar.
Quand'ei s'accorse della vendetta
restò scornato ad imprecar, ad imprecar.
DUCA: (da sè)
(Cielo! è dessa!..la mia diletta!)
(al coro)
Ma dove or trovasi la poveretta?
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Fu da noi stessi addotta or qui.
DUCA: (da sè)
(Ah, tutto il ciel non mi rapì!)
(da sè, alzandosi con gioia)
(Possente amor mi chiama,
volar io deggio a lei;
il serto mio darei
per consolar quel cor.
Ah! sappia alfin chi l'ama,
conosca alfin chi sono,
apprenda ch'anco in trono
ha degli schiavi Amor)
(Esce frettoloso dal mezzo)
21
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Oh qual pensier or l'agita,
come cangiò d'umor!)
SCENA III
Marullo, Ceprano, Borsa, altri Cortigiani, poi Rigoletto
MARULLO:
Povero Rigoletto!
RIGOLETTO: (entro la scena)
La rà, la rà, la la, la rà, la rà, la rà, la rà la rà, la la, la rà, la rà.
TUTTI:
Ei vien! Silenzio.
(Rigoletto entra la scena affettando indifferenza)
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Oh buon giorno, Rigoletto...
RIGOLETTO:
(Han tutti fatto il colpo!)
CEPRANO:
Ch'hai di nuovo, buffon?..
RIGOLETTO: (contraffacendo Ceprano)
Ch'hai di nuovo, buffon?..
Che dell'usato più nojoso voi siete.
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
(ridendo)
Ah! ah! ah!
RIGOLETTO: (aggirandosi per la scena)
La rà, la rà, la la la rà, la rà, la rà, la rà.
(spiando inquieto dovunque)
(Ove l'avran nascosta?)
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Guardate com'è inquieto!
RIGOLETTO:
La rà, la rà, la rà, la rà, la rà, la rà, la rà, la rà, la rà, la rà, la rà.
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Sì! sì! guardate com'è inquieto!
RIGOLETTO: (a Marullo)
Son felice
che nulla a voi nuocesse
l'aria di questa notte.
MARULLO:
Questa notte!..
RIGOLETTO:
Sì... Oh fu il bel colpo!..
MARULLO:
S'ho dormito sempre!
22
RIGOLETTO:
Ah, voi dormiste!.. Avrò dunque sognato!..
(S'allontana cantarellando, e visto un fazzoletto lo afferra)
La rà, la rà, la la, la rà, la rà, la rà, la la.
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
(Ve', come tutto osserva!)
RIGOLETTO: (gettando il fazzoletto)
Non è il suo. Dorme il Duca tuttor?
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Sì, dorme ancora.
SCENA IV
Detti e un Paggio della Duchessa
PAGGIO:
Al suo sposo parlar vuol la Duchessa.
CEPRANO:
Dorme.
PAGGIO:
Qui or or con voi non era?..
BORSA:
È a caccia...
PAGGIO:
Senza paggi!.. senz'armi!..
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
E non capisci
che per ora vedere non può alcuno?..
RIGOLETTO: (che a parte è stato attentissimo al dialogo, balzando improvviso tra loro prorompe)
Ah! ella è qui dunque!.. Ella è col Duca!..
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Chi?
RIGOLETTO:
La giovin che sta notte al mio tetto rapiste...
Ma la saprò riprender... Ella è la...
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
Se l'amante perdesti, la ricerca altrove.
RIGOLETTO:
Io vo' mia figlia...
BORSA, MARULLO, CEPRANO:
La sua figlia!..
RIGOLETTO:
Sì... la mia figlia... D'una tal vittoria...
che?.. adesso non ridete?..
(corre verso la porta, ma i cortigiani gli attraversano il passaggio)
Ella è la!.. la vogl'io... la rendete.
Cortigiani, vil razza dannata,
23
per qual prezzo vendeste il mio bene?
A voi nulla per l'oro sconviene!..
ma mia figlia è impagabil tesor.
La rendete... o se pur disarmata,
questa man per voi fora cruenta;
nulla in terra più l'uomo paventa,
se dei figli difende l'onor.
(si getta ancora sulla porta che gli è nuovamente contesa)
Quella porta, assassini, assassini, m'aprite,
la porta, la porta, assassini, m'aprite.
(lotta alquanto coi cortigiani, poi torna spossato sul davanti della scena)
Ah! voi tutti a me contro venite!..
(piange)
tutti contra me!.. Ah!..
Ebben, piango... Marullo... signore,
tu ch'hai l'alma gentil come il core,
dimmi tu dove l'hanno nascosta?..
È là? non è vero? ... tu taci!.. ohimè!
(piange)
Miei signori.. perdono, pietate...
al vegliardo la figlia ridate...
ridonarla a voi nulla ora costa,
tutto al mondo è tal figlia per me.
SCENA V
Detti e Gilda ch'esce dalla stanza a sinistra e si getta nelle braccia del padre
GILDA:
Mio padre!
RIGOLETTO:
Dio! mia Gilda!..
Signori... in essa... è tutta la mia famiglia...
Non temer più nulla, angelo mio...
(ai Cortigiani)
fu scherzo!.. non è vero? Io che pur piansi orrido...
(a Gilda)
E tu a che piangi?..
GILDA:
Ah l'onta, padre mio...
RIGOLETTO:
Cielo! Che dici?
GILDA:
Arrosir voglio innanzi a voi soltanto...
RIGOLETTO: (rivolto al Cortigiani con imperioso modo)
Ite di qua, voi tutti...
Se il duca vostro d'appressarsi osasse,
ch'ei non entri, gli dite, e ch'io ci sono.
(si abbandona sul seggiolone)
BORSA, MARULLO, CEPRANO: (tra loro)
24
Coi fanciulli e co'dementi
spesso giova il simular.
Partiam pur, ma quel ch'ei tenti
non lasciamo d'osservar.
(partono)
SCENA VI
Rigoletto e Gilda
RIGOLETTO:
Parla... siam soli...
GILDA:
(Ciel dammi coraggio!)
Tutte le feste al tempio
mentre pregava Iddio,
bella e fatale un giovine
offriasi al guardo mio...
se i labbri nostri tacquero,
dagl'occhi il cor, il cor parlò.
Furtivo fra le tenebre
sol ieri a me giungeva...
Sono studente, povero,
commosso mi diceva,
e con ardente palpito
amor mi protestò.
Partì... il mio core aprivasi
a speme più gradita,
quando improvvisi apparvero
color che m'han rapita,
e a forza qui m'addussero
nell'ansia più crudel.
RIGOLETTO:
Ah!
(da sè)
(Solo per me l'infamia
a te chiedeva, o Dio...
ch'ella potesse ascendere
quanto caduto er'io...
Ah presso del patibolo
bisogna ben l'altare!..
ma tutto ora scompare...
l'altare... si rovesciò!)
(a Gilda)
Piangi! piangi fanciulla, fanciulla piangi...
scorrer, scorrer fa il pianto sul mio cor.
GILDA:
Padre, in voi parla un angel
per me consolator.
RIGOLETTO:
25
Compiuto pur quanto a fare mi resta...
lasciare potremo quest'aura funesta.
GILDA:
Sì
RIGOLETTO: (da sè)
(E tutto un sol giorno cangiare potè)
SCENA VII
Detti, un usciere e il Conte di Monterone che attraversa la scena fra gli alabardieri
Usciere:
(alle guardie)
Schiudete... ire al carcere Monteron dee.
MONTERONE: (fermandosi verso il ritratto del Duca)
Poichè fosti invano da me maledetto,
nè un fulmine o un ferro colpiva il tuo petto,
felice pur anco, o duca, vivrai!...
(esce fra le guardie dal mezzo)
RIGOLETTO:
No, vecchio t'inganni... un vindice avrai!
SCENA VIII
Rigoletto e Gilda
RIGOLETTO: (con impeto volto al ritratto)
Sì, vendetta, tremenda vendetta
di quest'anima è solo desio...
di punirti già l'ora saffretta,
che fatale per te tuonerà.
Come fulmin scagliato da Dio,
te colpire il buffone saprà.
GILDA:
O mio padre, qual gioja feroce
balenarvi ne gl'occhi vegg'io!..
Perdonate, a noi pure una voce
di perdono dal cielo verrà,
(Mi tradiva, pur l'amo, gran Dio!
per l'ingrato ti chiedo pietà!)
(escono dal mezzo)
Atto TERZO
SCENA I
26
Deserta sponda del Mincio. A sinistra è una casa a due piani, mezzo diroccata, la cui fronte, volta
allo spettatore, lascia vedere per una grande arcata l'interno d'una rustica osteria al pian terreno, ed
una rozza scala che mette al granaio, entro cui, da un balcone senza imposte, si vede un lettuccio.
Nella facciata che guarda la strada è una porta che s'apre per dietro; il muro poi è sì pieno di fessure
che dal di fuori si può facilmente scorgere quanto avviene nell'interno. Il resto del teatro rappresenta
la destra parte del Mincio, che nel fondo scorre dietro un parapetto in mezza ruina; al di là del fiume
è Mantova. È notte.
Gilda e Rigoletto, inquieto, sono sulla strada. Sparafucile nell'interno dell'osteria, seduto sopra una
tavola, sta ripulendo il suo cinturone senza nulla intendere di quanto accade al di fuori.
RIGOLETTO:
E l'ami?
GILDA:
Sempre.
RIGOLETTO:
Pure
tempo a guarirne t'ho lasciato.
GILDA:
Io l'amo.
RIGOLETTO:
Povero cor di donna!.. Ah il vile infame!..
Ma ne avrai vendetta, o Gilda...
GILDA:
Pietà, mio padre...
RIGOLETTO:
E se tu certa fossi
ch'ei ti tradisse, l'ameresti ancora?
GILDA:
Nol so... ma pur m'adora.
RIGOLETTO:
Egli!
GILDA:
Sì.
RIGOLETTO: (la conduce presso una delle fessure del muro, ed ella vi guarda)
Ebben, osserva dunque.
GILDA:
Un uomo vedo.
RIGOLETTO:
Per poco attendi.
SCENA II
Detti e il Duca, che, in assisa di semplice ufficiale di cavalleria, entra nella sala terrena per una porta a
sinistra.
GILDA: (trasalendo)
Ah padre mio!
DUCA: (a Sparafucile)
27
Due cose, e tosto...
SPARAFUCILE:
Quali?
DUCA:
Una stanza e del vino...
RIGOLETTO:
Son questi i suoi costumi!
SPARAFUCILE:
Oh il bel zerbino!
(entra nell'interno)
DUCA:
La donna è mobile
qual piuma al vento,
muta d'accento e di pensiero.
Sempre un amabile
leggiadro viso,
in pianto o in riso, è menzognero.
È sempre misero
chi a lei s'affida,
chi le confida mal cauto il core!
Pur mai non sentesi
felice appieno
chi su quel seno non liba amore!
(Sparafucile rientra con una bottiglia di vino e due bicchieri che depone sulla tavola, quindi batte col
pomo della sua lunga spada due colpi al soffitto. A quel segnale una ridente giovane, in costume di
zingara, scende a salti la scala. Il Duca corre per abbracciarla, ma ella gli sfugge. Frattanto
Sparafucile, uscito sulla via, dice a parte a Rigoletto)
SPARAFUCILE:
È là il vostr'uomo... viver dee o morire?
RIGOLETTO:
Più tardi tornerò l'opra a compire.
(Sparafucile si allontana dietro la casa lungo il fiume)
SCENA III
Gilda e Rigoletto sulla via, il Duca e Maddalena nel piano terreno
DUCA:
Un dì, si ben rammentomi,
o bella, t'incontrai...
mi piacque di te chiedere,
e intesi che qui stai.
Or sappi, che d'allora
sol te quest'alma adora.
GILDA:
Iniquo!...
MADDALENA:
Ah, ah!... e vent'altre appresso
28
le scorda forse a desso?
Ha un'aria il signorino da vero libertino...
DUCA:
Sì... un mostro son...
(per abbracciarla)
GILDA:
Ah padre mio!...
MADDALENA:
Lasciatemi, stordito.
DUCA:
Ih, che fracasso!
MADDALENA:
Stia saggio.
DUCA:
E tu sii docile,
non farmi tanto chiasso.
Ogni saggezza chiudesi
nel gaudio e nell'amore...
(le prende la mano)
La bella mano candida!...
MADDALENA:
Scherzate voi, signore.
DUCA:
No, no.
MADDALENA:
Son brutta.
DUCA:
Abbracciami.
GILDA:
Iniquo!
MADDALENA:
Ebro!...
DUCA: (ridendo)
D'amor ardente.
MADDALENA:
Signor l'indifferente,
vi piace canzonar?
DUCA:
No, no, ti vo'sposar.
MADDALENA:
Ne voglio la parola...
DUCA:
Amabile figliuola!
RIGOLETTO: (a Gilda che avrà tutto osservato ed inteso)
E non ti basta ancor?
GILDA:
29
Iniquo traditor!
DUCA:
Bella figlia dell'amore,
schiavo son de'vezzi tuoi;
con un detto sol tu puoi
le mie pene consolar.
Vieni e senti del mio core
il frequente palpitar.
Con un detto sol tu puoi
le mie pene consolar.
MADDALENA:
Ah! ah! rido ben di core,
chè tai baje costan poco,
quanto valga il vostro gioco,
mel credete so apprezzar.
Sono avvezza, bel signore
Ad un simile scherzar.
GILDA:
Ah così parlar d'amore
a me pur l'infame ho udito!
Infelice cor tradito,
per angoscia non scoppiar,
Perché o credulo mio core,
un tal uomo dovevi amar!
RIGOLETTO: (a Gilda)
Taci, il piangere non vale;
Ch'ei mentiva or sei sicura...
Taci, e mia sarà la cura
la vendetta d'affrettar.
Pronta fia sarà fatale,
io saprollo fulminar.
RIGOLETTO:
M'odì!... ritorna a casa...
oro prendi, un destriero,
una veste viril che t'apprestai,
e per Verona parti...
Sarovvi io pur doman...
GILDA:
Or venite...
RIGOLETTO:
Impossibil.
GILDA:
Tremo.
RIGOLETTO:
Va!
(Il Duca e Maddalena stanno fra loro parlando, ridendo e bevendo. Rigoletto va dietro la casa, e
ritorna con Sparafucile, contandogli delle monete)
30
SCENA IV
Sparafucile, Rigoletto, il Duca e Maddalena
RIGOLETTO:
Venti scudi hai tu detto?... Eccone dieci;
e dopo l'opra il resto.
Ei qui rimane?
SPARAFUCILE:
Sì.
RIGOLETTO:
Alla mezzanotte ritornerò.
SPARAFUCILE:
Non cale.
A gettarlo nel fiume basto io solo.
RIGOLETTO:
No, no, il vo' far io stesso.
SPARAFUCILE:
Sia!... Il suo nome?
RIGOLETTO:
Vuoi saper anche il mio?
Egli è Delitto, Punizion son io.
(Parte. Entro le scene si vedrà un lampo)
SCENA V
Detti meno Rigoletto
SPARAFUCILE:
La tempesta è vicina!...
più scura fia la notte.
DUCA: (per prenderla)
Maddalena...
MADDALENA: (sfuggendogli)
Aspettate... mio fratello
viene...
DUCA:
Che importa?
MADDALENA:
Tuona!
SPARAFUCILE: (entrando in casa)
E pioverà fra poco.
DUCA:
Tanto meglio!
(a Sparafucile)
Tu dormerai in scuderia...
31
all'inferno... ove vorrai.
SPARAFUCILE:
Oh, grazie.
MADDALENA: (piano al Duca)
Ah, no, partite.
DUCA: (a Maddalena)
Con tal tempo?
SPARAFUCILE: (piano a Maddalena)
Son venti scudi d'oro.
(al Duca)
Ben felice d'offrirvi la mia stanza...
se a voi piace tosto a vederla andiamo.
(prende un lume e s'avvia per la scala)
DUCA:
Ebben! sono con te... presto... vediamo.
(dice una parola all'orecchio di Maddalena e segue Sparafucile)
MADDALENA:
Povero giovin!.. grazioso tanto!
Dio, qual notte è questa!
DUCA: (sul granaio)
Si dorme all'aria aperta? bene, bene!..
Buona notte.
SPARAFUCILE:
Signor, vi guardi Iddio.
(il Duca depone la spada e il cappello)
DUCA:
Breve sonno dormiam...
stanco son io.
(Depone il cappello, la spada e si stende sul letto, dove in breve addormentasi. maddalena frattanto
siede presso la tavola, Sparafucile beve della bottiglia lasciata dal Duca. Rimangono ambidue
taciturni per qualche istante, e preoccupati da gravi pensieri)
MADDALENA:
È amabile in vero cotal giovinotto!
SPARAFUCILE:
Oh sì, venti scudi ne dà di prodotto.
MADDALENA:
Sol venti?.. son pochi!.. valeva di più.
SPARAFUCILE:
La spada, s'ei dorme, va... portami giù.
MADDALENA: (Sale al granaio e contemplando il dormente)
Peccato è pur bello!
(Ripara alla meglio il balcone e scende).
SCENA VI
Detti e Gilda, che comparisce nel fondo della via in costume virile, con stivali e speroni, e lentamente
32
si avanza verso l'osteria, mentre Sparafucile continua a bere. Spessi lampi e tuoni.
GILDA:
Ah, più non ragiono!..
Amor mi trascina!.. mio padre, perdono...
Qual notte d'orrore!.. Gran Dio, che accadrà!
MADDALENA: (sarà discesa ed avrà posata la spada del Duca sulla tavola)
Fratello?..
GILDA:
Chi parla?..
(osserva per la fessura)
SPARAFUCILE:
Al diavol ten va...
MADDALENA:
Somiglia un Apollo quel giovine... io l'amo...
ei m'ama...riposi... nè più l'uccidiamo.
GILDA: (ascoltando)
Oh cielo!
SPARAFUCILE: (gettandole un sacco)
Rattoppa quel sacco...
MADDALENA:
Perchè?
SPARAFUCILE:
Entr'esso il tuo Apollo, sgozzato da me,
gettar dovrò al fiume...
GILDA:
L'inferno qui vedo!
MADDALENA:
Eppure il danaro salvarti scommetto,
serbandolo in vita.
SPARAFUCILE:
Difficile il credo.
MADDALENA:
M'ascolta... anzi facil ti svelo un progetto.
De'scudi già dieci dal gobbo ne avesti;
venire cogl'altri più tardi il vedrai...
Uccidilo e, venti allora ne avrai,
Così tutto il prezzo goder si potrà.
GILDA:
Che sento! mio padre!
SPARAFUCILE:
Uccider quel gobbo!... che diavol dicesti!
Un ladro son forse?... Son forse un bandito?...
Qual altro cliente da me fu tradito?...
Mi paga quest'uomo... fedele m'avrà
MADDALENA:
Ah, grazia per esso.
SPARAFUCILE:
33
È duopo ch'ei muoja...
MADDALENA: (va per salire)
Fuggire il fo adesso!...
GILDA
Oh, buona figliola!
SPARAFUCILE
(trattenendola)
Gli scudi perdiamo.
MADDALENA
È ver!
SPARAFUCILE
Lascia fare
MADDALENA
Salvarlo dobbiamo.
SPARAFUCILE
Se pria ch'abbia il mezzo la notte toccato
Alcuno qui giunga,
per esso morrà.
MADDALENA
È buia la notte, il ciel troppo irato,
Nessuno a quest'ora di qui passerà.
GILDA
Oh, qual tentazione!
Morir per l'ingrato?
Morire! E mio padre! oh cielo pietà!
(Battono le undici e mezzo.)
SPARAFUCILE:
Ancor c'è mezz'ora...
MADDALENA: (piangendo)
Attendi, fratello...
GILDA:
Che! piange tal donna!.. N'è a lui darò aita!..
Ah, s'egli al mio amore divenne rubello,
io vo'per la sua gettar la mia vita...
(scoppio di fulmine, lampo, e tuono; colpi di battente Gilda batte all porta)
MADDALENA:
Si picchia?
SPARAFUCILE:
Fu il vento...
(Gilda batte ancora)
MADDALENA:
Si picchia, ti dico.
SPARAFUCILE:
È strano!.. Chi è?
GILDA:
Pietà d'un mendico;
asil per la notte a lui concedete.
34
MADDALENA:
Fia lunga tal notte!
SPARAFUCILE: (va a cercare nel credenzone)
Alquanto attendete.
MADDALENA:
Su, spicciati. presto, fa l'opra compita
anelo una vita con altra salvar.
SPARAFUCILE:
Ebbene... son pronto,
quell'uscio dischiudi;
più ch'altro gli scudi
mi preme salvar.
GILDA:
Ah! presso alla morte, sì giovine, sono!
Oh ciel, per gl'empi ti chieggo perdono!
Perdona tu, o padre, questa infelice! ...
Sia l'uomo felice - ch'or vado a salvar.
MADDALENA:
Su spicciati, presto fa l'opra compita
Anelo una vita - con l'altra salvar.
SPARAFUCILE:
Bene.. son pronto
quell'uscio dischiudi;
più ch'altro gli scudi
mi preme salvar;
(fulmine, lampo, e tuono Gilda picchia di nuovo. Sparafucile va a postarsi con un pugnale dietro la
porta; Maddalena apre, poi corre a chiudere la grande arcata di fronte, mentre entra Gilda, dietro a
cui Sparafucile chiude la porta, e tutto resta sepolto nel silenzio e nel bujo)
SCENA VII
Rigoletto solo si avanza dal fondo della scena chiuso nel suo mantello. La violenza del temporale è
diminuita, nè più si vede e sente che qualche lampo e tuono
Rigoletto
RIGOLETTO:
Della vendetta alfin giunge l'istante!
da trenta dì l'aspetto
di vivo sangue a lagrime piangendo,
sotto la larva del buffon...
(esaminando la casa)
Quest'uscio è chiuso!..
Ah, non è tempo ancor!.. S'attenda.
Qual notte di mistero!
una tempesta in cielo!..
in terra un omicidio!..
Oh come in vero qui grande mi sento!..
(L'orologio suona mezzanotte)
Mezza notte!..
35
(batte alla porta)
SCENA VIII
Detto e Sparafucile dalla casa
SPARAFUCILE:
Chi è là?
RIGOLETTO:
Son io...
SPARAFUCILE:
Sostate.
(rientra e torna trascinando un sacco)
è qua spento il vostr'uomo!..
RIGOLETTO:
Oh gioja!.. Un lume!..
SPARAFUCILE:
Un lume?.. No, il danaro.
Lesti, all'onda il gettiam...
RIGOLETTO: (gli dà una borsa)
No... basto io solo.
SPARAFUCILE:
Come vi piace... Qui men atto è il sito...
più avanti è più profondo il gorgo... Presto,
che alcun non vi sorprenda... Buona notte.
(rientra in casa)
SCENA IX
Rigoletto, poi il Duca a tempo
RIGOLETTO:
Egli è là!.. morto!.. oh sì!.. vorrei vederlo!
ma che importa!.. è ben desso!.. Ecco i suoi sproni!..
Ora mi guarda, o mondo!..
Quest'è un buffone, ed un potente è questo!
Ei sta sotto i miei piedi!.. è desso! oh gioja!..
è giunta alfine la tua vendetta, o duolo!..
Sia l'onda a lui sepolcro,
un sacco il suo lenzuolo!.. All'onda! all'onda!
(fa per trascinare il sacco verso la sponda, quando è sorpreso dalla lontana voce del Duca, che nel
fondo attraversa la scena)
RIGOLETTO:
Qual voce!.. illusion notturna è questa!..
(traselando)No, no!..egli è desso!..Maledizione!
(verso la casa)
Olà... dimon bandito?..
Chi è mai, chi è qui in sua vece?..
(taglia il sacco)
36
Io tremo... è umano corpo!..
(lampeggia)
SCENA ULTIMA
Rigoletto e Gilda
Mia figlia!.. Dio!.. mia figlia!..
Ah, no!.. è impossibil!.. per Verona è in via!..
Fu vision!.. è dessa!..
(inginocchiandosi)
Oh mia Gilda!.. fanciulla... a me rispondi!..
l'assassino mi svela... Olà?
(picchia disperatamente alla porta)
Nessuno!.. nessun!.. Mia figlia?.. mia Gilda?.. oh mia figlia?..
GILDA:
Chi mi chiama?
RIGOLETTO:
Ella parla!.. si move!.. è viva!.. oh Dio!
Ah, mio ben solo in terra... mi guarda, mi conosci...
GILDA:
Ah... padre mio!..
RIGOLETTO:
Qual mistero!.. che fu!.. sei tu ferita?.. dimmi...
GILDA:
L'acciar...
(indicando il core)
qui... qui mi piagò..
RIGOLETTO:
Chi t'ha colpita?..
GILDA:
V'ho l'ingannato... colpevole fui...
l'amai troppo... ora muojo per lui!..
RIGOLETTO: (da sè)
(Dio tremendo! ella stessa fu côlta
dallo stral di mia giusta vendetta!)
(a Gilda)
Angiol caro, mi guarda, m'ascolta...
parla, parlami, figlia diletta!
GILDA:
Ah, ch'io taccia!.. a me... a lui perdonate!..
benedite... alla figlia... o mio padre..
lassù... in cielo, vicina alla madre...
in eterno per voi ... pregherò.
RIGOLETTO:
Non morir... mio tesoro, pietade...
se t'involi qui sol rimarrei...
non morire, o qui teco morrò!..
37
GILDA:
Non più... A lui... perdonate...
mio padre... Ad... dio!
(Muore)
RIGOLETTO:
Gilda! mia Gilda! è morta!..
Ah! la maledizione!!
(Strappandosi i capelli cade sul cadavere della figlia)
FINE
38
Giuseppe Verdi:
Rigoletto
Szereplők:
A mantuai herceg
Rigoletto, udvari bolond
Gilda, Rigoletto leánya
Sparafucile, bérgyilkos
Maddalena, Sparafucile nővére
Giovanna, Gilda társalkodónője
Monterone gróf
Marullo, udvaronc
Borsa, udvaronc
Ceprano gróf
Ceprano grófné
Porkoláb
Apród
tenor
bariton
szoprán
basszus
alt
mezzoszoprán
mélybariton
bariton
tenor
basszus
mezzoszoprán
basszus
mezzoszoprán
Urak és hölgyek. Apródok. Alabárdosok.
A cselekmény színhelye: Mantua városa és környéke.
Idő: a XVI. század.
I. FELVONÁS
(Terem a hercegi palotában. A herceg és Borsa beszélgetve jönnek az egyik teremből.)
A HERCEG
Egyszerű kislány, de kellemes és bájos,
Ma éppen hozzá kerekedett kedvem.
BORSA
Ő az a lány, kit imádkozni látott?
A HERCEG
Érte járok szentmisére.
BORSA
Lakása hol van?
A HERCEG
Egy csendes utca végén,
Minden éjjel jár hozzá egy ember.
BORSA
Titkolja fenség előtte a rangját?
A HERCEG
Hát persze!
(Urak és hölgyek vonulnak át a termen.)
BORSA
Mily szépek mind! Ó, nézze!
A HERCEG
Mégis a legszebb Ceprano grófné.
BORSA
A gróf ne hallja, fenség!
A HERCEG
Hallhatja bátran.
BORSA
Gyorsan terjed a pletyka.
A HERCEG
Az se énnekem baj, járjon a szája,
Sok a szép nő, de nekem az egyre megy,
Ha bájos és nem vén, hogy melyik a sok közül.
De az érzés, a szerelem elkerül,
Nem lesz senkié e csapodár szív.
Kell az asszony s én jól bánok vélük,
Hisz a nőktől lesz gyönyörű szép az élet!
Ma még ez kell és teszem a szépet,
Ámde holnap már egy más lesz, ki kalandra hív!
Olyan ember, ki beéri asszonyával,
Ostoba fickó, vagy halálos nagybeteg.
Hiszen boldog a földön csak az lehet,
Kit nem köt senki sem, aki szabadon él.
Van-e balgább egy féltékeny férjnél?!
De egy vérszomjas szerető, az se bölcsebb!
Nekem könnyű, mert azt tudják a hölgyek jól,
Hogy nálam csak az asszony, az asszony a cél!
(Ceprano grófnéhoz)
Ön elhagy? Kegyetlen!
A GRÓFNÉ
Úgy kívánja férjem, hogy távozzunk innen.
A HERCEG
Hát így elhagyja házam az asszonyok dísze,
Az udvar fénye, a bál istennője, a szépek szépe?!
Ha önt látom, úrnőm, a szívem is lángol,
Úgy reszket, úgy szédül, úgy szenved a vágytól.
A GRÓFNÉ
Csak csöndesen!
A HERCEG
A szívem is lángol,
Úgy reszket, úgy szenved, úgy szédül a vágytól!
(Karját nyújtja a grófnénak és eltávozik vele)
RIGOLETTO
(Ceprano grófhoz)
Mért bántják a gondok, signor di Ceprano?
(Ceprano a herceg után indul)
De mérges, no nézd csak!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
Ma este
RIGOLETTO
Az ám!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
A fenségnek fényes a kedve!
RIGOLETTO
Hisz így van ez mindig, itt így megy az élet!
Minálunk az ünnep, a játék, a konyha, a pénz,
És a nő és a kártya a cél.
Ma éppen a grófné a hercegi műsor
S egy kukkot se szólhat az elhagyott férj!
MARULLO
(sietve lép be)
Nagy újság, nagy újság!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
Mi történt? No, halljuk!
MARULLO
De bámulni fogtok!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
No halljuk, no halljuk!
MARULLO
(nevetve)
Ha-ha! Rigoletto!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
Mi az?
MARULLO
Annyit mondok...
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
Hogy elhagyta púpját, hogy nem görbe többé?
MARULLO
Még annál is furcsább: a púpos pojáca...
BORSA ÉS UDVARONCOK
No, mondjad!
MARULLO
Szeretőt tart!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
Szeretőt tart! Ki hinné?!
MARULLO
A csámpás megőrült egy szép ifjú lánytól!
BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
Egy lánytól, ez nem rossz!
MARULLO, BORSA ÉS UDVARONCOK
(kar)
A csámpás, mint Ámor!
A HERCEG
(Rigolettóval jön)
Az ostoba gróf nagyon terhemre van,
A grófnővel lennék most boldogan!
RIGOLETTO
Hát lopjuk el!
A HERCEG
Az jó lesz, de mikor?
RIGOLETTO
Ma este!
A HERCEG
De gondolj a grófra!
RIGOLETTO
Hát mért van a börtön?!
A HERCEG
Azt nem!
RIGOLETTO
No jó, hát száműzd!
A HERCEG
Az nem jó, te mafla!
RIGOLETTO
Nos, akkor elvégzi a hóhér!
CEPRANO
Te sátáni fajzat!
A HERCEG
Ily főrangú férfit?
RIGOLETTO
Hát persze! Mit ér ez a tökfej?
Én úgy látom, semmit!
CEPRANO
Te aljas!
A HERCEG
(Cepranóhoz)
Ne bántsa!
RIGOLETTO
Mi kellene még?!
MARULLO, UDVARONCOK
(kar)
De mérges a gróf úr!
A HERCEG
(Rigolettóhoz)
Ha mondom, elég!
BORSA, MARULLO, UDVARONCOK
(kar)
De mérges a gróf úr!
A HERCEG
(Rigolettóhoz)
Nem érted, hogy néha a tréfa is árthat?!
Ha megsérted őket, majd pórul jársz még!
RIGOLETTO
Nem félek én tőlük, itt senki sem bánthat!
Ki nyúlhatna hozzám, a herceg ha véd?
CEPRANO
A púpost megöljük, már megbántott százszor,
Megérdemli jól, megöljük!
BORSA, MARULLO, UDVARONCOK
(kar)
Az jó lesz!
CEPRANO
Ki nem fél a vértől, ma eljön velem!
BORSA, MARULLO, UDVARONCOK
(kar)
Jó!
CEPRANO
Ma éjjel.
BORSA, MARULLO, UDVARONCOK
(kar)
Legyen!
BORSA, MARULLO
Megöljük a púpost, megérdemelte százszor!
CEPRANO
Csak bántott és gúnyolt, ha meghal, nem nagy kár!
UDVARONCOK
(kar)
Megöljük hát!
A HERCEG, BORSA, RIGOLETTO, MARULLO,
CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Szép az este, szép az ünnep,
Minden táncra, dalra csábít,
Mint egy földi édenkertben,
Ránk egy boldog éjjel vár itt.
MONTERONE
(a színfalak mögött)
Szólnom kell véle!
A HERCEG
Nem!
MONTERONE
(belépve)
Akarom!
BORSA, RIGOLETTO, MARULLO, CEPRANO,
UDVARONCOK
(kar)
Monterone!
MONTERONE
Én! Monteron!
A bosszúálló szólít, sújtson le rád a hangja!
RIGOLETTO
(a herceghez)
Szólnom kell véle!
(Monteronéhoz)
Az árulásért, az árulásért száz halálra méltó,
S mi mégis, mi mégis szívből megbocsájtunk önnek,
És ön, ostoba, várja, hogy amit lánya
Elvesztett régen, azt nálunk megtalálja.
MONTERONE
Újabb gyalázat!
De szétkiáltom az undok vétket
És ünneprontó leszek tinéktek,
Amíg a bosszú nem sújt le téged,
Amíg a szégyent lemossa véred!
És ha a bárd alá fejem letettem,
Üldözlek síron túl, mint szörnyű szellem,
Kezemben hordván levágott főmet,
Elébed állok majd, hogy szörnyű bűneidet
Számonkérjem tőled!
A HERCEG
Elég, el kell fogni!
BORSA, RIGOLETTO, MARULLO, CEPRANO
Ez őrült!
MONTERONE
Rémséges átkom szálljon reátok!
(A herceghez)
Kutyádat küldöd haldokló oroszlánra,
Te gyáva herceg!
(A herceg indulatosan távozik - Rigolettóhoz)
Te undok kígyó, gúnyt űzöl ím egy síró apából!
Fogjon meg átkom!
RIGOLETTO
(rémülten)
Mit hallok?! Ah, szörnyű!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
A démonok űztek e helyre ma éjjel,
Hogy önmagad zúzzad az életed széjjel.
RIGOLETTO
Ah, rémes!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Nem mossa le bűnödet semmi se rólad,
És nincs, aki érted egy szóval is szólhat.
Te aljas és esztelen bujtogató,
A végzeted lett ez az ostoba szó!
Te gaz áruló, reszkess!
MONTERONE
Fogjon meg átkom!
Te undok kígyó, tréfával sérted szívemnek gyászát!
(Két alabárdos elvezeti Monteronét)
II. FELVONÁS
(Rigoletto kertje, az utca másik oldalán Ceprano gróf
palotája. Rigoletto köpenyébe burkolózva jön,
Sparafucile távolról követi.)
RIGOLETTO
A vén ember megátkozott!
SPARAFUCILE
Uram!
RIGOLETTO
Menj, nincsen semmim!
SPARAFUCILE
Nem is kértem!
A tőrnek mestere, ki itt előtted áll.
RIGOLETTO
Tán rabló?
SPARAFUCILE
Ki eltesz láb alól kis pénzért bármely férfit.
Szüksége lenne?
RIGOLETTO
Nekem?
SPARAFUCILE
Hisz látom, nőügyben jár.
RIGOLETTO
Mit hallok?
És mondd csak, menyiért ölsz meg egy úriembert?
SPARAFUCILE
Rang szerint kérek többet.
RIGOLETTO
És hogy kapod a pénzt?
SPARAFUCILE
Egy felét, hogyha vállalom, a más felét, ha kész.
RIGOLETTO
(magában)
Te Sátán!
(Sparafuciléhez)
És hogyan dolgozol, hogy mindig célhoz érsz?
SPARAFUCILE
Vagy künn az utcán gyilkolok,
Vagy otthon végzek vélük;
Éjjelre lesben állok, csak egyet szúrok és kész!
RIGOLETTO
(magában)
Te Sátán!
(Sparafuciléhez)
És hogyha otthon?
SPARAFUCILE
Az egyszerű: segít nékem a húgom;
Künn az utcán táncol, s mert szép lány,
Becsalja prédám, s aztán...
RIGOLETTO
Már értem!
SPARAFUCILE
Lárma nélkül megy.
RIGOLETTO
Már értem!
SPARAFUCILE
(Mutatja tőrét)
Ez itt a híres szerszám, ha tetszik.
RIGOLETTO
Nem! Talán máskor.
SPARAFUCILE
Bánom is én!
RIGOLETTO
Ki tudja?
SPARAFUCILE
Sparafucil az én nevem.
RIGOLETTO
Honnan jöttél?
SPARAFUCILE
Burgundiából.
RIGOLETTO
Ha kell majd, hol látlak újra?
SPARAFUCILE
Itt, minden este.
RIGOLETTO
Menj!
SPARAFUCILE
Sparafucil...
RIGOLETTO
Menj!
(Sparafucile távozik)
RIGOLETTO
Összeillünk! Én a szolga és ő a rabló!
Én aljas szóval sebzek, ő éles tőrrel.
A vén ember megátkozott!
Az emberek és az élet bűnösök abban, hogy ily aljas
lettem,
Oly szörnyű púposnak lenni,
Oly szörnyű bohócnak lenni!
Néha már arcomon megfagy a gúnykacaj,
Enyhülést hozna rám a sírás, de nem szabad.
Gazdám, az ifjú herceg büszke és délceg,
Sok a pénze, szép is, unalmában így szólít:
"Jöjj bohóc s mulattass", kénytelen meg kell tennem.
Ó, átkos élet! Udvar népe, akik a hízelgésből éltek,
Ó, hogy gyűlölöm e fajtát!
Hogyha bűnöm nagy, ők tettek engem gazzá.
Ám újra élek itt e helyen!
A vén ember megátkozott!
Ez az érzés az őrületbe hajt,
Balsorsom várom.
Rám súlyosult a végzet!
Ó, nem, ez csak álom!
(Belép a kertbe. Gilda kilép a házból és atyja karjaiba
veti magát.)
RIGOLETTO
Lányom!
GILDA
Apácskám!
RIGOLETTO
Elmúlik nálad,
Megtört szívemből minden gond és bánat!
GILDA
Ó, milyen jó vagy!
RIGOLETTO
Én szép virágom!
Hogy lennék nélküled, egyetlen álmom?!
GILDA
Mily jó vagy hozzám, drága apám!
RIGOLETTO
Én drága lányom!
(Sóhajt)
GILDA
Miért e sóhaj?
Mondd meg, ki bántott, ó, mondd meg,
Hadd tudja árva kis lányod!
Áruld el titkodat, szívembe zárom,
Hadd tudjam végre, hol van családom?
RIGOLETTO
Családod nincs!
GILDA
Hogy hívnak téged?
RIGOLETTO
Ne törődj azzal!
GILDA
Nem méltatsz engem őszinte szóra.
RIGOLETTO
Sosem mész el?
GILDA
Templomba járok.
RIGOLETTO
Jól teszed azt!
GILDA
Hiába kérdem, hogy hívnak téged,
Anyámról szóljál, csak arra kérlek.
RIGOLETTO
Ah, nem tűnik el a fájdalom, nem csendesül a bánat:
Míg élek, mindig gyászolom az édes jó anyádat.
Hozzám, a rúthoz, koldushoz örökre hű maradt. Ah...
De meghalt, nem él már
A néma sírhalom eltakarja a drágát,
Te vagy most vigaszom, te vagy nekem mindenem,
Lányom, teérted Istennek mondok hálát!
GILDA
Ó, keserű gyász, hogy nyújtsak néked vigasztalást?
Nyugodj meg, édes apám!
Ó, szörnyű látnom, hogy kínoz a sírás, a könnyek!
Oly szörnyű látnom, nyugodj meg, drágám,
Oly szörnyű látnom, hogy szenvedsz,
Ó, kérlek, hagyd a sírást!
RIGOLETTO
Csak te vagy most a vigaszom,
Csak te, imádott gyermekem, mindenem vagy nekem,
Édes, drága gyermekem, egyetlen kincsem,
Lányom, Istennek mondok érted hálát!
GILDA
Ó, mondd el hát a titkodat,
A szíved öntsd ki nékem!
RIGOLETTO
Ne tudj te semmit, oly hasztalan,
Lányom vagy, ennyit tudhatsz.
Sok ember támad ellenem,
És van, ki retteg tőlem,
Átkokat szórnak énreám!
GILDA
Otthont, családot, barátot
Nem ismersz itt a földön?
RIGOLETTO
Otthont, családot, barátot?
Célom, reményem, világom
Csak benned látom én!
GILDA
Ó, hidd el, egyszer boldog leszel még,
Ne hagyjon el hát a remény!
Óh, hidd el nékem, boldogan élünk,
Csak arra kérlek drágám,
Ne hagyjon el téged a jó remény!
Oly régen élek már itt e házban,
És még a várost sohasem láttam,
Engedd meg, jó apám, megnézném most.
RIGOLETTO
Nem, nem!
De mondd csak, sosem voltál el?
GILDA
Nem!
RIGOLETTO
Úgy!
GILDA
(magában)
Mit hazudtam!
RIGOLETTO
Óvakodj mindig!
(Magában)
Követni tudnák, vagy el is lopnák!
Valaki elcsábítja egy bohócnak a lányát,
Jót nevet rajta, ó, jaj!
(A ház felé)
Hollá!
GIOVANNA
(Rigoletto hívására sietve jön a házból!)
Uram!
RIGOLETTO
Hogy jöttem, nem látott senki?
Beszélj, te asszony!
GIOVANNA
Ó, nem, nem látták!
RIGOLETTO
Jól van!
És mondd csak, a hátsó ajtót bezárod mindig?
GIOVANNA
Igen, uram!
RIGOLETTO
Valót beszélj!
Őrizd asszony ezt a rózsát
Mint a két szemednek fényét,
Legyen mindig ilyen tiszta,
Ilyen szűzi, ilyen szép.
Óvjad őt a fúvó széltől,
Mely letört már sok virágot,
Add, hogy megmaradjon nékem,
Ahogy adta őt az ég!
GILDA
Mennyi jóság, mennyi féltés,
Ám ne búslakodj apácskám,
Fenn az égben, fenn az égben
Jó anyám vigyáz rám.
Szent imába foglal téged,
Őrzi földi békességed,
Baj nem érhet, ha az ég
Honában fönn egy angyal véd.
RIGOLETTO
Ó, őrizd, asszony ezt a rózsát, mint a két szemednek...
Valaki jár kinn.
(Rigoletto kisiet az utcára. A herceg eközben
besurran a kertbe és elrejtőzik)
GILDA
Újra, ismét e szörnyű féltés!
RIGOLETTO
(Visszajön a kertbe; Giovannához)
Nem követett senki, mikor szentmisére mentél?
GIOVANNA
Nem!
A HERCEG
(magában)
Rigoletto!
RIGOLETTO
Ha valaki zörget, ne nyissad ki az ajtót!
GIOVANNA
S ha tán a herceg?
RIGOLETTO
Senkinek, ha mondom!
Ég áldjon, lányom!
A HERCEG
A lánya!
GILDA
Apácskám, ég áldjon!
RIGOLETTO
Ó, őrizd, asszony, ezt a rózsát,
Mint a két szemednek fényét,
Legyen mindig ilyen tiszta,
Ilyen szűzi, ilyen szép!
Óvjad őt a fúvó széltől,
Mely letört már sok virágot,
Add, hogy megmaradjon nékem,
Ahogy adta őt az ég!
Hogy mindig maradjon ilyen tiszta,
Ilyen szűzi, ilyen szép,
Ó, őrizd asszony, ezt a rózsaszálat jól!
GILDA
Ó, milyen jóság, mennyi féltés,
Mitől tartasz, jó apám?
Ott fönn az égben drága jó anyácskám
Véd, vigyáz reám!
Ott fenn vigyáz reánk,
Ég áldjon, ég áldjon.
RIGOLETTO
Lányom, ég áldjon!
(Távozik)
GILDA
Giovanna, oly rosszat tettem!
GIOVANNA
Mi az, mi bánt?
GILDA
Nem mondtam el, hogy követett egy ifjú.
GIOVANNA
Minek is mondanád?!
Vagy azt kell hinnem,
Hogy nem találtad szépnek.
GILDA
De... szép volt, mint az álom, lángra gyújtja a szívem!
GIOVANNA
Gazdag ember és délceg, nagy úrnak nézem.
(Távozik)
GILDA
Ha úr vagy főnemes, nem illik hozzám,
Ha semmi rangja sincs, szeretni, érzem, sokkal jobban
tudnám!
Sok hosszú éjszakán őróla álmodom,
Ujjongva elmondom százszor, imád...
A HERCEG
(Gilda elé lép)
Imádlak!
E drága szót még egyszer mondd el,
És nem lesz nálam boldogabb ember!
GILDA
Giovanna, Giovanna! Hát elszaladt,
Könyörgök, ments meg... ó kérlek, válaszolj!
Nagy Isten! Nincs senki!
A HERCEG
Hisz látod, én itt vagyok, felelek gyorsan...
Szívemben éretted szerelem lobban.
GILDA
De ide hogy kerül? Ki hozta önt?
A HERCEG
Ördögök, angyalok, ne gondolj rá, imádlak!
GILDA
Ó, menjen el!
A HERCEG
Mit mondasz? Hogy menjek?
Most, hogy ily édesek e drága percek!
örökre összefűz a sorsom véled!
Kettesben földöntúli szép az élet!
Napfény és boldogság, két szív ha lángol,
A vérünk fellobog az édes vágytól,
Hírnév és gazdagság oly gyorsan elszáll,
Sok fényes trón felett az óra eljár.
Egy kincsünk van csupán,
Drágább, mint gyémánt:
A szívünk lángja az,
Mely boldogítón áraszt fényt ránk.
Járjuk hát kettesben az élet útját,
S irigyen néz reánk a nagy világ!
GILDA
Az álom földre szállt, mit várva vártam,
Ó, érzem, rám talált a boldogság.
A HERCEG
Most ránk talált a boldogság!
Ó, érzem, földre szállt a boldog álom. (Ceprano és Borsa megjelennek az utcán)
A HERCEG
Hogy szeretsz, mondd el újra hát!
GILDA
Már mondtam!
A HERCEG
Boldoggá tettél.
GILDA
Csak ezt az egyet kérem én,
Hadd tudjam, önt hogy hívják?
CEPRANO
(Borsához)
Ez itt a hely.
A HERCEG
(gondolkodva)
Az én nevem...
BORSA
(Cepranóhoz)
Nem rossz!
(Ceprano és Borsa távoznak)
A HERCEG
Walter diák, így hívnak engem, nincs rangom.
GIOVANNA
(ijedten elősietve)
Künn lépéseket hallok.
GILDA
Úgy félek, atyám!
A HERCEG
(magában)
Megfojtanám, ki megzavar most engem, ily édes órán.
GILDA
(Giovannához)
A hátsó ajtón vidd ki, de gyorsan!
Most menjen!
A HERCEG
Ó, mondd, hogy szeretsz.
GILDA
Most hagyjon!
A HERCEG
Mint fényt a csillag, mint...
GILDA
Nem, nem, most nem, csak menjen!
GILDA, A HERCEG
Ég áldjon, én boldogságom,
E szív csak érted ég!
Ég áldjon, édes, ég áldjon, lelkem,
A szívem érted dobban,
El nem válok tőled én,
Csak tiéd e szív!
Csak érted dobban szívem,
Mindig téged áld e szív,
Ég áldjon!
(A herceg távozik)
GILDA
Walter diák, így hívnak hát, te drága,
Édes boldogságom, álmaimnak álma!
Ó, e név mily szép, mily lágy,
Benne cseng a boldogság.
Hallatán az édes vágy
Járja ifjú szívem át.
Szép neved mondd még, mondd még,
Meg ne hallja senki más,
S ajkamon e drága név
Lesz a végső sóhajtás,
Érted éget csak a vágy,
Tiszta szívvel várok rád!
Rólad zengjen hát a lomb, az ág
Járja át az éjszakát.
Ó, e név mily szép, mily lágy,
És benne cseng a boldogság!
Walter diák! Walter diák!
(Lámpással felmegy az erkélyre. Borsa, Marullo,
Ceprano gróf, udvari urak gyülekeznek az utcán)
GILDA
Zengje hát a lomb, az ág
Szép nevednek dallamát!
BORSA
(Gildára terelve a többiek figyelmét)
Az ott!
GILDA
Járja szélnek szárnyán át
Ezt a drága éjszakát!
CEPRANO
Ez jó fogás!
UDVARONCOK
(kar)
De szép kis lányka!
MARULLO
Valódi angyal!
GILDA
Walter diák!
UDVARONCOK
(kar)
A púpos ember csinos babája.
De szép kislányka!
(Rigoletto jön az utcán)
RIGOLETTO
Visszatérek, miért?
BORSA
Figyeljük, most kezdjük, csak csöndben légy!
RIGOLETTO
Megver a szörnyű vén ember átka!
(Beleütközik Borsába)
Ki van itt?
BORSA
Na nézd csak, ez Rigoletto!
CEPRANO
Megöljük mindjárt; ez dupla ünnep.
BORSA
Hagyd így, majd holnap kacaghatunk többet.
MARULLO
Hát kezdjünk hozzá!
RIGOLETTO
Ki szól amott?
MARULLO
Hej, Rigoletto! Mondd...
RIGOLETTO
Ki van ott?!
MARULLO
Felfalna rögtön! Én,
RIGOLETTO
Ki?
MARULLO
Marullo!
RIGOLETTO
Sötét az éjjel, nem lát az ember.
MARULLO
Jó ügyben járunk: egy tréfa készül,
El fogjuk lopni Ceprano grófnét.
RIGOLETTO
(magában)
Ó, újra élek.
(Marullóhoz)
Hogy juttok majd be?
MARULLO
(halkan Cepranóhoz)
A kulcsát kérem.
(Rigolettóhoz)
Senki ne tudja, a tervünk megvan,
Itt állunk készen, elloptuk kulcsát.
(Átadja Rigolettónak a Cepranótól kapott kulcsot)
RIGOLETTO
A címert érzem.
Nem érte jöttek, tévedtem mégis.
Ez itt a kastély, segítek én is.
MARULLO
Álarc van rajtuk.
RIGOLETTO
Énrám is adjatok, hisz értem a tréfát.
MARULLO
Jó lesz ez itt, tartsd hát a létrát!
(Bekötik a szemét)
RIGOLETTO
Eltűnt a holdvilág...
(A létrát Rigoletto kertjének falához támasztják)
MARULLO
Az arcán kendő, nem hall, nem lát.
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Szépen, csendben, hogy semmit ne halljon.
Nézzük, érti a tréfát vajon?
Mindig gúnyolt, de fordult a kocka,
Most majd úgy lesz, hogy te nem nevetsz.
Jót tesz úgyis a hölgynek a séta
És a herceg is hálás lehet.
Szépen, halkan, most fordul a kocka,
Egyszer úgy lesz, hogy te nem nevetsz.
Csöndesebben, halkan!
Mindig gúnyolódik, csúfolódik,
Százszorosan rászolgált a büntetésre.
Ezután majd mivelünk is tisztelettel lesz.
Csöndesebben, csöndesebben,
A munka vár, induljunk hát!
(Behatolnak a házba és Gildát elviszik magukkal)
GILDA
(a távolból)
Ó, jó apám, segítség!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar; a távolból)
Viktória!
GILDA
Segítség!
RIGOLETTO
Még nem fejezték be, micsoda tréfa?
Kendő van rajtam!
(Letépi a kendőt a szeméről és felismeri a helyzetet,
besiet az üres házba, majd kétségbeesetten eltámolyog)
Ah, ah, megvert a szörnyű átok!
III. FELVONÁS
(Terem a hercegi palotában)
A HERCEG
Őt elrabolták tőlem,
És éppen ma, amikor végre azt hittem, boldoggá tesz
engem.
Ma éjjel visszaszöktem csendesen hozzá.
Nem volt ott senki, de nyitva volt az ajtó.
És vajon hol van most a drága angyal,
Akinek egyetlen pillantása drágább,
Mint minden földi asszony százszor kóstolt csókja,
Kinek még én is tudnék hű párja lenni!
Ó, hogy hol lehet, hogy merre jár a drága?!
Őt elrabolták tőlem. Ki volt az aljas?
Bárki is volt az, szörnyű bosszút állok,
Így kéri t8lem, akit úgy imádok!
Bárhol jársz most, kedvesem, én híven visszavárlak
És gondolatban ott van a szívem most is nálad.
Úgy tűnik, mintha hallanám hangodat,
Mely csak értem sóhajt, mindig engem hív,
Ó,
Ím
És
Ha
Ó,
hogy segítsek most neked, én édes szép virágom,
lásd, az üdvöm nélküled többé nem találom.
odaadnám mindenem,
még csak egyszer láthatnálak téged, én drágám,
bárcsak egyszer még, ah, lássalak, drágám!
(Az udvari urak sietve lépnek be)
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Herceg, herceg.
A HERCEG
Mi az?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Az éjjel hoztunk néked egy szép kis hölgyet.
A HERCEG
Hölgyet? És honnan?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Halld, hogy történt!
A HERCEG
Ha, ha, jól van, halljuk hát!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
A pletyka azt beszélte, hogy a púpos
Titokban, néha-néha félrelép,
A város végén lakása van,
Ott lakik a lány, ki ritka szép
És ifjú még.
Az este mindahányan lesbe álltunk,
A szöktetéshez minden kész van már.
Sötét az éjszaka, csodás a kislány,
De a bohóc ott sántikál,
S közibünk áll.
Ceprano grófnét raboljuk épp el,
S ó hitte boldogan a kis mesét,
Miközben ott áll a létra mellett,
Bekötjük csöndben a két szemét,
Szegény, még ő segít, hogy elraboljuk a szerelmesét.
Mi elvezettük hát ide a lánykát,
A házikó most elhagyottan áll!
A HERCEG
Mit hallok?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
A vén bolond pedig, ha meg nem unta,
A HERCEG
Ez ő volt, az én szerelmem!
S azóta merre van a szegény lányka?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOI
(kar)
Azóta ott maradt és vár és egyre vár,
A létra mellett áll szegény és vár.
Elhoztuk hozzád, ott sírdogál.
A HERCEG
Enyém marad örökre már!
Szerelmem égő szárnyán repülni vágyom hozzá,
Mit adnék, hogyha újra kacagni látnám őt,
A titkom most föltárom, hadd tudjon mindent rólam,
Ki úr a földi trónon, de szolga Ámor előtt.
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOR
(kar)
Ki tudja milyen indulat ragadta tőlünk el,
Hogy milyen indulat ragadta el! ,
(A herceg kisiet)
MARULLO
Ó, szegény Rigoletto!
RIGOLETTO
(belép tettetett egykedvűséggel)
La-ra, la-ra!
UDVARONCOK
(kar)
Figyelj, ott jön már.
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Adjon Isten, Rigoletto!
RIGOLETTO
(magában)
Ez ott volt mind ma éjjel.
CEPRANO
Mi újság, te bohóc?
RIGOLETTO
(Cepranót utánozva)
Mi újság, te bohóc?
Az, hogy ma még butábbak vagytok, mint eddig!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar, nevetve)
Ha, ha, ha!
RIGOLETTO
La-ra, la-ra,
Hol lehet, merre vitték?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Oly nyugtalannak látszik!
RIGOLETTO
La-ra, la-ra!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Nézd, nézd, nem jókedvű, csak játszik!
RIGOLETTO
(Marullóhoz)
Tiszta szívemből örvendek, hogy látom.
Jót tett az esti séta!
MARULLO
Esti séta?
RIGOLETTO
Hát... a szép kis tréfa!
MARULLO
Otthon voltam éjjel.
RIGOLETTO
Úgy? Otthon voltál? Akkor álmodtam, biztos!
La-ra, la-ra!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOI
(kar)
Lám, lám, hogy fürkészik mindent!
RIGOLETTO
(fölvesz, majd eldob egy zsebkendőt; magában)
Nem az övé!
(a többiekhez)
Hát a fönséges úr?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Ő alszik mélyen!
EGY APRÓD
(belép)
Látni óhajtja hercegnőnk a férjét.
CEPRANO
Alszik.
AZ APRÓD
Erre jönni láttam éppen.
BORSA
Vadászni indult.
AZ APRÓD
Fegyver nélkül és gyalog?
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Értsd meg, hogy rosszkor jöttél,
Most éppen nem zavarhatsz nála!
(Az apródot kituszkolják)
RIGOLETTO
Ah, itt van hát mégis! A herceggel van.
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Ki?
RIGOLETTO
A lány, akit ma éjjel elloptatok, ti rablók!
De visszaszerzem mégis! Itt van ő!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Hogyha megcsalt a párod, úgyse lelsz rá nálunk!
RIGOLETTO
Ő az én lányom!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
Ő a lánya!
RIGOLETTO
Ő, ő a lányom!
Hát az esti séta?!
Mi?! Most nem nevettek, látom!
Itt van ő, kész a játék, adjátok vissza!
(Be akar rohanni a szomszéd szobába, de elállják
az útját)
Szolgalelkek, ti rablók, ti gyávák,
Mennyi díjat zsebeltek be érte?
Mert nem néztek ti másra, csak pénzre.
Ám a lányom, az kincsnél több nekem.
Visszaszerzem, vagy egy védtelen ember
Bosszút áll ma egy végtelen bűnért.
Meg nem rémít se korbács, se hóhér,
Lányom erkölcsét megvédem én!
Azt az ajtót nyissátok, gyáva rablók!
Ah, mindnyájan magam ellen,
Az ajtót, ti rablók, az ajtót
Ti szolgák, ti gyávák
Ez szégyen, minden ellenem!
Ah! Igen, én sírok. Marullo, te jó vagy,
Hozzád mindenki tiszta szívvel szólhat.
Kérlek, mondd, hol találom leányom?
Marullo, te jó vagy, kérlek, szólj, hol találom?
Ó, kérlek, igen, ugye itt van,
Te hallgatsz, ó, jaj!
Térdre hullva könyörgök kegyelmet,
Ó, hadd térhessen vissza a gyermek!
Néktek semmi, de énnékem minden,
Nékem, higgyétek, minden,
Legszebb, legdrágább kincsem,
Az életem e lány!
Bocsánat, urak, kegyelmet nekem,
Az édes lányom kérem, ő itt a földön az egyetlenem!
Az édes lányom kérem, ő itt a földön az életem!
Ti jó urak, kegyelmet! Adjátok vissza gyermekem.
GILDA
(a másik szobából jön és atyja karjaiba veti magát)
Én jó apám!
RIGOLETTO
Szent ég, én Gildám!
Barátim, most látják, e földön mindenem nékem!
Most már jó, ne reszkess, angyalom, lányom!
(az udvaroncokhoz)
Csak tréfa volt, ugye, tréfa?!
Látjátok, sírtam, most nevetek,
(Gildához)
S te miért sírsz, virágom?
GILDA
Ó, jó apám, a szégyen!
RIGOLETTO
Szégyen?! Mit mondasz?
GILDA
Kérlek, ne kívánd, hogy más előtt piruljak.
RIGOLETTO
Hagyjatok most magunkra!
És ha a herceg jönne, mondjátok néki,
Erre színét se lássam,
Mert most itt én vagyok!
BORSA, MARULLO, CEPRANO, UDVARONCOK
(kar)
Megbolondult ez az árva, itt most vitatkozni kár,
Elmegyünk most, de majd később megnézzük, hogy
mit csinál?
(Távoznak)
RIGOLETTO
Szólj hát, nincs senki!
GILDA
Jó Isten, ne hagyj el!
Templomban láttuk egymást, mellettem térdelt éppen,
Szerelmes arccal föltekint, mosolyog rám oly szépen.
Bár néma volt az ajkunk, de vágyunk s a szívünk
lángra gyúlt.
Azóta láttam újra őt, titokban eljött hozzám,
Szegény diáknak öltözött, szerelmes szókkal kérlelt,
Száz édes szóval esküdött, hogy hozzám mindig hű
marad.
Így szólt, s elment, és szívemben dalra vált
Az új érzés, a boldogság.
Lépteket hallok hirtelen és látom, jönnek értem,
S e házba hoztak el, hogy itt beteljék szégyenem!
RIGOLETTO
Ártatlan szívű gyermekem, miért sújt az átok téged?
Én voltam vétkes, miért pusztul vélem egy tiszta lélek?
Mért nincs a bűnök tengerén egy fénylő tiszta oltár?
A lányom volt nékem életem fénye,
De ő is elbukott már, mindennek vége,
Az oltár romokban áll! Ah!
Sírjál, sírjál, én édes gyermekem, sírjál!
GILDA
Jó apám!
RIGOLETTO
Enyhül, enyhül a bánat lelkeden.
GILDA
Támaszom, védőm, jótevő angyal vagy nekem,
Ó, mennyi vigaszt adsz nekem,
Jótevő angyalom, édes vigasztalást ah, adsz énnekem ah
Támaszom, védőm vagy nékem, én jó apám vagy
énnékem.
RIGOLETTO
Sírjál, sírjál, én édes gyermekem, sírjál,
Enyhül, enyhül a bánat szíveden, sírjál, édes lányom!
Enyhít a sírás bús szíveden,
Én gyermekem, enyhít a sírás, én lányom, a szíveden!
Hogy így fordult a sorsunk, csak egy út van nékem:
Elhagyjuk e gyászos vidéket egészen.
GILDA
Jó!
RIGOLETTO
Egyetlen egy nap mennyit változtatott!
(Monterone grófot alabárdosok vezetik elő)
PORKOLÁB
(az alabárdosokhoz)
Előre!
Vérpad várja most gróf Monteront!
MONTERONE
(megáll a herceg képe előtt)
Ha nem sújtott rád eddig még szörnyű átkom,
Ha balsorsod jöttét hiába kívánom,
Légy boldog, ó herceg, a földön míg élsz!
(Elvezetik)
RIGOLETTO
Ne hidd, Monterone, megbosszul e kéz!
Szörnyű bosszúra vár ez a vétek,
Lelkem lázas már a vértől!
Mindent elvett tőlem az élet,
Már csak a bosszú vágya hajt.
Mint a villám lesújt az égből,
Úgy száll rád haragom ostora majd!
GILDA
Bosszú vágya, mi arcodon lángol,
Lelked lázas már a vértől.
RIGOLETTO
A bosszú!
GILDA
Ím, egy hang szól hozzád az égből,
Kérlel: fékezd vágyadat!
RIGOLETTO
A bosszú!
GILDA
Ó, bocsásd meg!
RIGOLETTO
Nem!
GILDA
Szörnyű bűnét!
RIGOLETTO
Nem!
G1LDA
Ő elárult és mégis kérem,
Védd meg őt nagy Istenem!
RIGOLETTO
Mint a villám sújt az égből,
GILDA
Ó bocsáss meg!
RIGOLETTO
Úgy száll rád haragom ostora majd.
GILDA
Fékezd lázad, így kérlel egy égi hang.
IV. FELVONÁS
(Sparafucile tanyája egy rombadőlt házban a Mincio
folyó partján; éjszaka van)
RIGOLETTO
Szereted?
GILDA
Örökre!
RIGOLETTO
Pedig vártam soká, hogy elfeledjed.
GILDA
Szeretem.
RIGOLETTO
Ó, gyönge női szívek, szeretsz egy bűnöst,
Bosszút állok érted, Gilda!
GILDA
Bocsánat apám!
RIGOLETTO
Ha biztos lennél abban, hogy ő elárul,
Szeretnéd még mindig?
GILDA
Akkor...
Ő el nem árul.
RIGOLETTO
Hiszed?
GILDA
Igen.
RIGOLETTO
Hát jó, most jöjj és lássad!
(Az épülethez vezeti Gildát)
GILDA
Egy férfit látok.
RIGOLETTO
Csak várj egy kissé!
(A herceg belép a fogadóba)
GILDA
Ó, édes apám!
A HERCEG
(Sparafuciléhez)
Hé, fickó, adj gyorsan,
SPARAFUCILE
Mi kell?
A HERCEG
Éji szállást, s valamit inni!
RIGOLETTO
Így szokta minden éjjel.
SPARAFUCILE
Pompás gavallér!
A HERCEG
Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád,
És hálót vet ki rád könnyelmű szívvel,
Mindegy, ha víg kacaj csendül az ajkán,
Vagy könnyez csalfán, csábít és színlel.
Ne higgy a nőnek, ne hallgass rája,
Hazug a szája, bármit is mond!
Óvjad a szívedet, hogy meg ne ejtse.
Bódító kéjnek elszálló perce.
Múló az élvezet, tartós a bánat,
Lelkedre támad és akkor véged.
Ne higgy a nőben, ne hallgass rája,
Hazug a szája, bármit is mond!
SPARAFUCILE
(az utcán halkan Rigolettóhoz)
Az ember itt van,
Hagyjam élni, vagy megöljem?
RIGOLETTO
Hogy elvégezzem művem, visszatérek.
(Sparafucile a ház mögé megy)
A HERCEG
(a belépő Maddalenához)
Egy szép napon megláttalak,
Azóta mindig várlak.
Úgy kívántam, hogy lássalak,
Hát eljöttem utánad,
Mert nélküled nem élhet
E hű szerelmes lélek!
GILDA
Az álnok!
MADDALENA
Ah, ah, udvarláshoz jól ért,
De nálam kár a szóért.
Az ilyen úrfi fajta,
A nőket csak úgy falja!
A HERCEG
Hát falánk vagyok?
GILDA
Apácskám, nézd hát!
MADDALENA
No, eresszen el gyorsan!
A HERCEG
Hogy félti a száját!
MADDALENA
Légy okos!
A HERCEG
Te meg légy engedelmes,
Ne csapj ilyen lármát!
Lásd, néked adtam szívemet,
S te sajnálsz egy csókot tőlem.
A kis kezed mily hófehér!
MADDALENA
Az úr csak gúnyolódik?
A HERCEG
Nem, nem!
MADDALENA
Hízelgő!
A HERCEG
Ó, légy enyém!
GILDA
Az aljas!
MADDALENA
Részeg.
A HERCEG
A csók nem méreg.
MADDALENA
Ne szeretőnek tartson, - ha kellek, vegyen el!
A HERCEG
Elveszlek, hogyha kell.
MADDALENA
Ezt ígérje meg nékem!
A HERCEG
Előbb a csókot kérem!
RIGOLETTO
(Gildához)
Hát ennyit ér a szó?
GILDA
Az aljas áruló!
A HERCEG
Nincs a földön szebb lány nálad,
Csókra csábít édes szájad,
Édes ajkaidról szívem bánatára
Mint a balzsam, száll a gyógyulás.
Szívem mélyén csak tiéd lesz minden forró dobbanás.
MADDALENA
Ha, ha, nevetséges nóta, ilyet hallottam már százat!
GILDA
Ah, hogy így beszélt a szívről!
MADDALENA
Tudom, mennyit ér az ilyenfajta szalmalángolás!
GILDA
Néki egykor mindent hittem!
RIGOLETTO
(Gildához)
Hallgass, itt nem segít a sírás!
GILDA
Ó, elárult árva szívem, milyen szörnyű nagy csapás!
MADDALENA
Én is értem ám a tréfát,
Nem csaphat be ilyen könnyen, szép úr6kám!
A HERCEG
Édes szódra szívem nagy bánatára száll a gyógyulás!
RIGOLETTO
Most már látod, megcsal téged,
Majd a többit én elvégzem,
Szörnyű lesz a megtorlás!
Lesújtja őt a villámcsapás. ,
Lányom, most menjél haza,
Hogyha pénz kell, találsz otthon,
Vegyél magadra férfiruhát és Veronába indulj,
Én holnap ott leszek.
GILDA
Hát nem ma még?
RIGOLETTO
Itt a helyem!
GILDA
Félek!
RIGOLETTO
Menj!
(Gilda távozik. A herceg és Maddalena tréfálkoznak
egymással, nevetnek és isznak. Rigoletto a ház mögé
megy és Sparafucilével jön vissza, kinek pénzt olvas
a kezébe)
RIGOLETTO
Húsz aranyat kértél érte? Tizet most megkapsz,
A többit, hogyha végzel. Itt marad éjjel?
SPARAFUCILE
Itt!
RIGOLETTO
Éjfél tájban visszajövök én is.
SPARAFUCILE
Nem fontos, majd a holttestét bedobom a vízbe.
RIGOLETTO
Nem, nem, itt akarok lenni.
SPARAFUCILE
Legyen! Őt hogy hívják?
RIGOLETTO
Hogyha tudni kívánod, úgy hívják: "Vétek",
Engem úgy: "Büntetés"!
(Távozik)
SPARAFUCILE
Közeleg már a szélvész, viharos lesz az éjjel.
A HERCEG
Maddalena!
(Meg akarja ölelni)
MADDALENA
(kitér előle)
Csöndbe légy most, hallom, jön a bátyám!
A HERCEG
Mit bánom?!
MADDALENA
Dörgés!
SPARAFUCILE
(belép)
Nagy záporeső készül.
A HERCEG
(Sparafuciléhez)
Annál jobb lesz!
Te majd az istállóban alszol, vagy a pokolban,
Vagy ahol tetszik!
SPARAFUCILE
De kedves!
MADDALENA
(halkan a herceghez)
Nem, inkább menjen!
A HERCEG
(Maddalenához)
Ilyen szélben?
SPARAFUCILE
(halkan Maddalenához)
Húsz arany a díja!
(A herceghez)
Hogyne adnék az úrnak éji szállást?!
Menjünk, ha tetszik, megtekinthetjük rögtön.
A HERCEG
No jó, ott alszol majd, gyerünk, hadd lássuk!
(Követi Spararucilét)
MADDALENA
Kár lenne érte, kedves is, szép is.
Rémes, mily szörnyű éjjel!
A HERCEG
Itt friss levegőn alszom, hisz ez pompás!
Jó éjt neked!
SPARAFUCILE
Uram, az Isten áldjon!
A HERCEG
(a színfalak mögött)
Egy órát alszom itt, jól fog majd esni.
Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád,
És hálót vet ki rád könnyelmű szívvel.
És hálót vet ki rád könnyelmű...
Ne bízzál a nőben, csalfa a szája,
Bármit is mond!
Ne bízz, ne bízz, csalfa a nő, hazug a...
MADDALENA
(a visszatérő Sparafuciléhez)
Oly kedves az ifjú, oly nemes az arca!
SPARAFUCILE
Húsz aranyat fogok én keresni rajta.
MADDALENA
Csak húszat? Az nem sok. Az nem is, nagy kár!
SPARAFUCILE
Most hozd le a kardját, menj, elaludt már.
GILDA
(férfinak öltözve közeledik a vendéglő felé)
Már többet nem várok, a szívem is kerget,
Apácskám, kegyelmet!
Mily borzalmas éjjel! Jaj, vélem mi lesz?!
MADDALENA
Ó, bátyám!
(A herceg tőrét az asztalra teszi)
GILDA
Ki szól itt?
SPARAFUCILE
A pokolba menj!
MADDALENA
Az úrfi oly szép, mint az angyalok,
A szívünk egymásé, ó bátyám, ne öld meg a párom!
GILDA
Nagy Isten!
SPARAFUCILE
(egy zsákot dob Maddalenának)
Javítsd ki a zsákot!
MADDALENA
Miért?
SPARAFUCILE
Mert angyali kedvesed abban fog majd repülni a vízbe!
GILDA
A sátáni hajlék!
MADDALENA
Hisz csak a pénz kell, azt megszerzem néked,
Csak kíméld az ifjút!
SPARAFUCILE
Hadd hallom a tervet.
MADDALENA
Nos, halljad, mindent sorjában elmondok néked,
Ha jól tudom, tíz szkudit már zsebrevágtál,
A többivel még máma itt lesz a púpos.
Öld őt meg, hogy aztán majd elvedd a pénzét.
GILDA
Mit hallok?! Atyámat?!
MADDALENA
A munkádnak árát mind megkapod így!
SPARAFUCILE
Megöljem a púpost. Ilyen tanácsot adnál?
Hát rablónak nézel? Vagy zsiványnak gondolsz?
Tán rá szoktam szedni, ki valamit rámbíz?!
Fölbérelt a púpos, nem csalom meg őt!
MADDALENA
Ó, ne bántsd az ifjút!
SPARAFUCILE
Ne szólj, meg fog halni!
MADDALENA
Megszöktetem őt!
GILDA
Ó, áldott jó lélek!
SPARAFUCILE
Én szavamat adtam.
MADDALENA
Igaz.
SPARAFUCILE
És a pénzem!
MADDALENA
De meg kell, hogy mentsük!
SPARAFUCILE
Ha erre jön bárki, azt meg fogom ölni,
Berakjuk a zsákba az úrfi helyett.
MADDALENA
Oly zordon és szörnyű az éjjel,
Hogy áldozatokra találni ma úgyse lehet!
GILDA
Föláldozom érte ily ifjan az éltem.
Bocsáss meg apácskám, bocsáss meg nekem!
Ó, bocsáss meg jó apám!
MADDALENA
Oly szörnyű az éjjel, nem jár erre senki,
Oly szörnyű az éjjel, úgy száguld a szél,
Nem, ma éjjel nem lehet!
SPARAFUCILE
Ha erre jön bárki, azt meg fogjuk ölni,
Berakjuk a zsákba az úrfi helyett.
(Óraütés hallatszik)
Fél órája van még.
MADDALENA
(sírva)
Ó, várjunk még, bátyám!
GILDA
Ím sír ez a lány itt, én megmentem őt is,
Bár elhagyott engem a hűtlen, az álnok,
Az életem árán is megmentem őt!
(Kopog az ajtón)
MADDALENA
Ki zörget?
SPARAFUCILE
A szél volt.
(Gilda megint kopog)
MADDALENA
Künn járnak az utcán!
SPARAFUCILE
Ez furcsa! Ki az?
GILDA
Ti irgalmas lelkek,
Egy elfáradt vándor kér éjjelre szállást.
MADDALENA
Mi szívesen látjuk.
SPARAFUCILE
Csak várjon kissé!
MADDALENA
Te készítsd a fegyvert, öld meg, de gyorsan,
Ne bántsd, ne bántsd a kedvesemet!
SPARAFUCILE
Hát rendben van, kész vagyok, nyisd ki az ajtót,
Hadd haljon az egyik a másik helyett.
GILDA
Meghalni ily ifjan, mily szörnyű a végzet,
Nagy Isten, ne verd meg a gyilkosokat, ah! _
Ne átkozd jó atyám, boldogtalan lányod,
Meg kell halnom érte, kedvesemért!
Bocsáss meg, ne bántsad, nagy Isten,
Kit szívem szeret.
MADDALENA
Készítsd a kardot és öld meg, de gyorsan,
Ne bántsad, ne bántsad a kedvesemet!
SPARAFUCILE
Rendben van minden, most nyisd ki az ajtót,
Hadd haljon az egyik a másik helyett. .
(Gilda újból kopog)
MADDALENA
Készülj!
SPARAFUCILE
Nyisd ki!
MADDALENA
Lépj beljebb!
GILDA
Isten!
Neki megbocsássál!
MADDALENA, SPARAFUCILE
Lépj beljebb!
(Sparafucile tőre a belépő Gildát éri, Maddalena
eloltja a lámpást)
RIGOLETTO
(visszatér)
Eljött az óra, bosszút állok most végre;
Már harminc napja várok a bohóc jelmeze alatt;
Szívem vérzik, arcomra könnyek hullanak.
Bezárták az ajtót, az éjfél sincs itt még,
Majd várok.
Mily titokzatos éjjel, szél zúg ott fönn az égen,
És vér folyik a földön.
Mily nagynak érzem ez órában magam!
(Az óra éjfélt üt)
Itt az éjfél!
(Kopogtat az ajtón)
SPARAFUCILE
Ki az?
RIGOLETTO
Én vagyok!
SPARAFUCILE
Már hozom!
(A házból egy zsákot cipel ki)
Íme, itt van a holttest!
RIGOLETTO
Hadd lássam, egy lámpást!
SPARAFUCILE
Egy lámpást? Nem, a pénzt add,
Gyerünk, bedobjuk a vízbe.
RIGOLETTO
(pénzt ad neki)
Nem, én majd megteszem!
SPARAFUCILE
Hát, ahogy tetszik!
Vidd egy kissé lejjebb,
Ott, arra elnyeli az örvény.
Siess, hogy meg ne lásson senki!
Jó éjszakát!
(Bemegy a házba)
RIGOLETTO
Itt van ő holtan. Igen, meg kell hogy lássam...
Mégse fontos, biztos ő az, minek is nézzem?!
Ó, nagy világ, most nézz rám,
Ím egy pojáca arcába lép egy úrnak!
Itt heversz most a földön,
Mily édes a bosszú!
De most már vége a szenvedésnek, gyásznak!
Az örvény lesz a sírja,
Egy zsák is jó lesz szemfödélnek!
A vízbe, a vízbe!
A HERCEG
(a színfalak mögött)
Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád
És hálót vet ki rád, könnyelmű szívvel.
Mindegy, ha víg kacaj csendül az ajkán,
Vagy könnyez csalfán, csábít és színlel.
Ne bízz a nőben, ne hallgass rája,
Hazug a szája, bármit is mond.
RIGOLETTO
Mily hangok?! Szellemek, vagy képzelődés?
Nem, nem.
Hangját hallom, ó, ezer átok!
(Zörget a fogadó ajtaján)
Hahó, te gaz, te tolvaj!
A HERCEG
Hazug a szája, bármit is mond!
Bármit is mond, bármit is mond!
RIGOLETTO
Ki van helyette a zsákban?
Úgy félek... egy ember teste...
(Erős villámlás)
A lányom, szent ég! a lányom
De nem, hogy lehetne?
Veronába ment el, álmodom!
(Újból villámlik)
És ő az! Ó, én lányom, én lányom,
Válaszolj nékem, mondd, ki volt az az aljas?
Hahó!
(Zörget a házon)
Nincs senki! ó, jaj!
Én lányom, én Gildám, édes lányom!
GILDA
Ki az? Ki szólít?
RIGOLETTO
Mégis él hát és mozdul és beszél,
Nagy Isten! Ó, én egyetlen lányom,
Ó, nézz rám, szólj hát nékem!
GILDA
Apácskám, lelkem!
RIGOLETTO
Szörnyű rejtély! Ki volt?
Sebeket kaptál? Mondjad!
GILDA
A kés... Itt sebzett meg!
RIGOLETTO
Ki volt a gyilkos?
GILDA
Bűnbe estem, még most is imádom,
Érte éltem, érte lesz most halálom.
RIGOLETTO
Ím a bosszú édes lányomat sújtja,
Merre van hát az igazság útja?!
Drága kincsem, én egyetlen lányom,
Szólj egy szót nekem, én szép virágom!
GILDA
Kérlek, ne kívánd, nekem és néki bocsáss meg,
Áldj meg engem, édesapám, áldj meg engem,
Ott fenn az égben, anyám oldalánál
Érted imádkozom, édes apám!
RIGOLETTO
Ó, el ne hagyj, vár reád még az élet,
Én kis galambom, ne hagyj egyedül itt!
Ha te elhagynál, mért is éljek egymagam?
Ó, maradj itt, mert én veled halok!
GILDA
Már nem bírom, ó, bocsáss meg, jó atyám,
Ég áldjon!
RIGOLETTO
Meg ne halj, ne hagyj egyedül itt!
Gilda, én Gildám... Ó meghalt!
Ah, teljesült az átok!